Taktikai húzásról lehet szó, amivel ki akarják kényszeríteni a parlament összehívását.
Károly herceg több házat is vett az erdélyi Zalánpatakon, a falu polgármestere viszont nem akarja, hogy csak azért ne tudjanak fejleszteni a településen, hogy a trónörökös a nyomorúságukon csodálkozhasson.
Az Európai Bizottság szerint, aki nem jó országból érkezett, azt kétszer annyival húzták le, mint másokat.
Lépniük kellett, mert a Kolumbia felől érkező fegyveres csempészek már kezdték káoszba taszítani a határmenti területeket.
Az emberi erőforrások minisztere Bayreuthban szól hozzá az európai sokszínűség kérdéséhez.
Moszul mellett végzett vele egy amerikai légitámadás. Hajji Mutazz felelt a hadműveletek megtervezésért.
Péntek hajnalban Tápióbicskén elütöttek egy 19 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe. Az autó vezetője segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
Leslie Mandoki koncertjét egyszerűen nem lehetett kihagyni!
Előfordult már, hogy véletlenül civilek gépeit szedték le.
Félelmetesen sok kínai haditechnikát tekinthet majd meg.
Több ezer menekült rekedt a semmi közepén, mikor a macedón rendőrök elállták az útjukat a görög határnál. Péntek délutánra néhány nőnek és gyereknek megengedték, hogy tovább menjenek.