Az orosz elnök szerint nincs remény arra, hogy rendeződjön a viszonyuk Törökországgal.
Werner Faymann szerint aki többet kap, mint amennyit befizet, annak nem kellene lapítania, mikor a menekültek elosztásáról van szó.
A keménymag nem nyugszik bele, hogy a cég dobta a konzervatív ikont.
LOL.
A 80-as évek szaksajtója szerint nem ott kellene tartanunk, ahol most járunk.
Már 47 százalék hagyná el az Uniót, csak 38 százalék maradna. Ez a riasztó eredmény erős ütőkártya lehet Cameron kezében a ma esti alkudozásnál.
A férfi nevére több olyan céget is bejegyeztek, amelyek jelentős áfatartozást halmozhattak fel. Úgy akarták elintézni, hogy Ázsiában hagyják.
A miniszterelnök szerint ez nem változtat Magyarország oktatáspolitikai nyitottságán.
Polt Péter is legalább ennyire elégedett volt a küzdelemmel a korrupcióellenes világnap alkalmából rendezett konferencián.
Az első kihallgatás után kiugrott a rendőrkapitányság ablakán, de még az udvaron elfogták.
A magyar hatóságok nem hagytak fellebbezési lehetőséget a gyorsított eljárásban elutasított menedékkérőknek.
Az EMMI szakmai okokra hivatkozik, de közben a NAV mellett már az OLAF is vizsgálódik a botrányos projekt miatt.