Az osztrák kancellár az uniós támogatások megvonásával fenyegette meg a kelet-európai tagállamokat

külföld

Az osztrák kancellár, Werner Faymann megfenyegette a kelet-európai tagállamokat, hogy amennyiben továbbra sem hajlandóak több menekültet befogadni, akkor kevesebb uniós támogatást fognak kapni.

  „Aki több pénzt kap az EU költségvetéséből, mint amennyit befizet, annak nem kellene lapítania, amikor a menekültek igazságos elosztásáról van szó”

- mondta az osztrák kancellár a csütörtöki EU-csúcs előtt.

Werner Faymann és Orbán Viktor - Fotó: AFP/Dieter Nagl

Faymann hangsúlyozta, hogy a szolidaritás nem egy egyirányú utca. A kelet-európai tagállamokra utalva hozzátette, hogy el kell azon gondolkodni, hogy jövőre bizonyos országok támogatásának terhére változtatni kell az EU költségvetésén. Elmondta, hogy mikor felülvizsgálják az EU 2014-2020-as költségvetését, figyelembe fogják venni, hogy ki mennyire volt szolidáris a menekültválság során.

Az EU állam- és kormányfői ezen a csütörtökön és pénteken tárgyalnak Brüsszelben a menekültválság kezeléséről. Itt többek között szó lesz majd az Európai Bizottság között határőrizetről szóló javaslatáról is. (FAZ)