A helyi rendőrség várja a szemtanúk jelentkezését.
Ilyen az, amikor a svájci kutatók eredményeit 24 millióból adaptálják a speciális, magyar viszonyokhoz.
A KDNP vezetője szerint ideje lenne, ha végre megköszönnék, hogy megmentettük őket a kommunizmustól.
A 2013-as Pride után támadtak meg három embert a Nyugati térnél.
A Nemzeti Nyomozó Iroda egyik főosztályvezetője döntött arról, hogy nem lesz szükség a TEK segítségére.
Sokkal jobban megmozgatta a gyűjtőket, mint a diktátorfeleség ékszerei.
Ki kell cserélni a vízelvezetést is, hogy az új fák tovább bírják.
A bíróság kimondta, hogy Andy Vajna tévéje a szakmai szabályokat és az alapvető médiaetikát felrúgta az anyaggal. 5,7 milliót kell fizetniük.
Valamiért nem akartak megállni az ellenőrzőpontnál.
A csaló azzal biztatta őket, hogy nem kell aggódniuk az anyagiak miatt, mert az OEP úgyis mindent megfizet.
Az elnök szerint az óorosz hagyományoknek megfelelően kell ellenálniuk modern kihívásoknak és fenyegetéseknek.
Kötelező lesz regisztrálni.
Az Európai Bizottság kimondta, hogy az állam kivételezett bizonyos vállalatokkal.
Egy volt képviselő szerint eddig elhallgatták a hejcei légi katasztrófa valódi okait.