A Fidesz jelöltje a nepáli kormányellenes tüntetések résztvevőit próbálta randalíroz migránsokként beállítani.
Egy új törvény alapján nem lehet átírni a dokumentumokban a születéskor megállapított nemet.
Figyelmeztette a miniszterelnököt, hogy egy esetleges „hamis zászlós művelet” súlyos bűncselekmény lenne.
Pechesen indult a testületi ülés.
Az ellenzék vezetőjét is megfigyelték a Predator nevű kémszoftverrel.
A gyerekeket bántalmazó pszichológusnőt sem engedik ki.
A kollégáinak a mosdóból kiszűrődő, hangos szippantások váltak gyanússá.
Az előző kormány alatt a kémszoftverrel közel 600 embert figyeltek meg, köztük ellenzéki politikusokat, civileket, újságírókat és még egy ügyészt is, aki az igazságszolgáltatás függetlensége mellett állt ki.
A Fidesz célja a fejbelövős videókkal, hogy a Tisza brandje minél inkább összekapcsolódjon a háborúval. 2022-ben ez egyszer már bejött a kormánypártnak, Krekó Péter, a Political Capital igazgatója a Helyzet:van! hétfői adásában.
Az Epsteinhez közel álló férfit hivatali visszaélés gyanújával hallgatta ki a rendőrség.
A Tisza Párt elnöke Zalaegerszegen arról beszélt, hogy ő már állja a sarat, megerősödött.
A családját csak napokkal később értesítették a haláláról.
Vargha Tamás nem sérült meg.
Négy éve ugyanez az alakulat hamis ajánlásokat adott le, néhol halottak aláírásait is felhasználták.
Biztonsági fenyegetésekre és érzékeny adatok gyűjtésére hivatkozva.