Ezzel együtt az eutanáziáról és a marihuána legalizálásáról szóló népszavazás is eltolódott egy hónappal.
A német alkancellár pedig arról beszélt, hogy Lukasenkának már nincs semmilyen legitimitása.
Köztük lehet a román támadó is, akinek hétvégén volt az esküvője.
Amikor visszasétált, előállították.
Továbbra is az Egyesült Államok számít a világjárvány legnagyobb gócpontjának.
Emiatt a krónikus légúti betegségben szenvedők légúti irritációt, légzési nehézséget, köhögést tapasztalhatnak.
Mégis beindult a sikerkommunikáció.
Nagy-Britanniában, Franciaországban és Spanyolországban tesztelik a rendszert.
Most egy olyan drónt próbálnak ki, amit nehezebb sirálynak nézni.
Pénteken tárgyalnak erről az EU külügyminiszterei.
Nagyobbat esett, mint várták.
A cseh és a szlovén miniszterelnök új választást akar. Közben a magyar kormány a jövőbeli kapcsolatépítés miatt aggódik.
Olyan ember kapja a díjat, aki életével és tevékenységével is példát tud mutatni az egész magyar társadalomnak.
A társaság úgy vette észre, hogy az elmúlt hónapokban lazult a maszkviselési fegyelem.
A helyi összefogásból kiugrott képviselők és a Fidesz megint fegyelmi vizsgálatot indítottak Balogh Csaba ellen.