Öt éve függesztette fel a bíróság a műveletet, mert rákkeltő volt a gyomirtó.
Már tavaly is razziáztak itt, mivel a gyanú szerint 3. és 4. blokkjának befejezésénél ezer százalékos túlárazás történt.
Nashville-ben 44 ezer ember maradt áram nélkül.
Ismert jelenség, hogy amikor az éhség miatt a glükóz szintje a vérben túlságosan alacsony lesz, az agyunk ezt úgy dolgozza fel, mintha veszélyben lennénk.
Egy éven belül ez volt a harmadik parlamenti választás.
Ha nem mond le, a bíróság fosztotta volna meg hivatalától.
Egy kiszivárgott levél szerint csak külön engedéllyel lehet vele foglalkozni a magyar BBC-n.
Belehúztak.
Joe Bident fogja támogatni, hogy egyesítsék a mérsékelt szavazókat.
Amúgy is van már egy akcióterve a kormánynak.
Azt kérik, hogy aki koronavírusosnak érzi magát, maradjon otthon, és csak telefonon hívja fel a háziorvosát.
De az ellenzéki összefogásnak azért szurkol.
Már majdnem sikerült megzavarni a a hiteles és higgadt tájékoztatást.
Ugyanakkor megérti, ha Erdogan több támogatást szeretne.
Alberto Fernández szerint tiszteletben kell tartani az egyének döntéseit.