Czinkóczi Sándor

Matolcsy már hétfőn utalt rá, hogy megszűnik az ársapka

Igaz, ő nem a szankciókat okolta, hanem csak abszurdnak tartotta, hogy nálunk a felrobbant árak mellett is növekszik a benzinfogyasztás.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Rendeletbe írta a kormány, hogy igenis, a szankciók hatálybalépése felelős a benzinárstop kimúlásáért

Akkor is, ha a MOL vezetője már tavasszal kérte a kivezetésüket.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A kormánysajtó máris azzal vádolja Matolcsyt, hogy csak sértettségből kritizálta a kormányt

Névtelen cikkben, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva állítják, hogy a jegybankelnök élethosszig tartó mandátumot akart a Fidesztől.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Megszakadt a parlament ülése, mert tüntetni kezdett a Tanítanék Mozgalom a karzaton

Az ülést vezető Latorcai János kivezetéssel fenyegette meg az aktivistákat.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Varga Mihály sem vitatkozik Matolcsyval azon, hogy baj van

De a pénzügyminiszter szerint ez egész Európát érinti.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Matolcsy minden eddiginél jobban lehúzta a kormány gazdaságpolitikáját, a Fidesz erre kikiáltotta a Nemzeti Bank függetlenségének napját

Az ellenzéknek nem volt más dolga, csak idézniük kellett a jegybankelnök beszámolójából.

Czinkóczi Sándor
ünnep

Kövér László ideges

Az év utolsó üléshetére már nagyon rosszul viseli a bekiabálásokat.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Újrakezdheti a kitermelést az egyik legnagyobb amerikai olajcég Venezuelában

Az amerikai kormány úgy látja, hogy közeledik a megállapodáshoz az ellenzék és Maduro-rezsim.

Czinkóczi Sándor
külföld

Nemzetközi programmal juttatják el az ukrán gabonát a legszegényebb afrikai országokba

2023 közepéig 60 gabonaszállító hajót indítanak útnak, Magyarország 3,5 millió dollárral száll be a projektbe.

Czinkóczi Sándor
háború

Véres pörölyt küldött az Európai Parlamentnek a Wagner Csoport

Ezzelreagáltak arra, hogy terrorálammá nyilvánították Oroszországot.

Czinkóczi Sándor
háború

Elismerte az ukrán külügyminiszter, hogy olyan országoktól is kapnak fegyvereket, amik ezt nem vállalják nyilvánosan

Közvetítőkön keresztül oldják meg.

Czinkóczi Sándor
háború

Havasi Bertalan kitálalt: Orbán Viktor videóval üzent a Kereszténydemokrata Internacionálénak

Nem jutott ki Panamavárosba.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Lecserélik a kijevi magyar nagykövetet

Íjgyártó István helyett Heizer Antal mehet Ukrajna fővárosába.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Vitalij Klicsko megüzente Zelenszkijnek, hogy most politikai viták helyett összetartásra van szükség

A főpolgármester szerint rekordgyorsasággal dolgoznak a szolgáltatások helyreállításán.

Czinkóczi Sándor
háború

Váratlanul meghalt a fehérorosz külügyminiszter

Uladzimir Makej 2012 óta volt pozícióban. Hétfőn találkozója lett volna Szergej Lavrovval.

Czinkóczi Sándor
háború