Két nappal azután vették őrizetbe, hogy Szíriában kiszabadult az al-Nuszra fogságából. Még vizsgálják, hogy kémkedett-e.
Alig talált rá szavakat.
Egy szakaszon a ráckevei HÉV is leáll, helyettük pótlóbuszokon lehet majd zötyögni.
Egy másikat pedig egy fagyasztott tortával vágtak fejbe.
Sehogy sem lehet a kedvükben járni :(
Elintézte, hogy ezután sem kelljen már bemenniük az irodába.
A Moszkva sétány a XIII. kerületben, Dráva utcai csomópont és az Árpád híd között húzódik majd.
Komplikált szülés volt, de Miki pontosan tudta, mit kell tenni ilyenkor.
Pedig 12-en pályáztak a posztra, de marad az eddigi vezető.
Elismerte, hogy ő húzta végig a parkoló autó oldalát.
Az új üzenet szerint aki nem szavaz nemmel, az Magyarország jövőjét kockáztatja.
A most meghalt al-Adnanit szólította fel a terroristákat, hogy Nyugaton is hajtsanak végre merényleteket civilek ellen.
Mostantól jó példát kell mutatniuk.
Gyenes Levente 80 százalékos eredménnyel sasszézott át a magyar jogrendszer hézagjai között.