A kölni támadásokra reagálva a német kormány szigorítja a szexuális bűncselekményekre és a külföldiek kiutasítására vonatkozó szabályokat.
Nem könnyítik meg az amerikai hatóságok dolgát, mikor be akarnak avatkozni a drogháborúba.
Az idegenellenes Pegida-mozgalom helyi szervezete körülbelül 1500 embert tudott utcára vinni.
Hiába voltak ott kínai és amerikai diplomaták is, a tálibok köszönik szépen jól haladnak Afganisztán visszafoglalásával. Nem akarnak tárgyalni.
Azt már nem árulta el, hogy miért engedte meg egy bűnözőnek, hogy a megjelenés előtt átnézze az interjút.
Teljesen ingyen elbontanák az egészet. Már tényleg csak a józan belátáson és Szőcs Gézán múlik, hogy inkább hazahozzák-e Karcagra sztyeppemúzeumnak.
Colin Rutherford családja azóta már belátta, hogy nem volt a legnagyobb ötlet 2010-ben Afganisztánba menni nyaralni.
A most lezárult vizsgálat szerint Georg Ratzingernek tudnia kellett arról, hogy mit művelnek a beosztottjai a kisfiúkkal.
Továbbra is kitart amellett, hogy csak azért lőtte le a barátnőjét, mert betörőnek nézte.
A szerb miniszterelnök szerint úgy készülnek, mintha valaki már holnap meg akarná őket támadni.
A munkanélküli állatokat Floridába telepítik majd.
Michael McFeat ráadásul nem is viccelt, mikor belegázolt a kirgiz nemzeti büszkeségbe, csak azt hitte, hogy a lókolbász tényleg péniszből készül.