Charles Oliveirának nem sikerült a fogyasztás.
Orbán Viktor egykori legyőzője nem vett részt tavaly ősszel az előválasztáson, egy jelöltet sem támogatott, nem volt meggyőződve a jóságukról.
A kubai hatóságok gázszivárgásra gyanakszanak.
A köztéri hirdetésekkel együtt 10 milliárd körül állhattak meg a költségek.
Az oroszok felől sem látnak szándékot erre.
A kedvező feltételeknek köszönhetően 250 méter autópálya fenntartásának árából már kijön a felcsúti milliárdos feleségének órája.
Kérik a kormány támogatását.
Az új köztársasági elnökre újra a TEK fog vigyázni a Készenléti Rendőrség helyett.
Hogy újra vonzó legyen a pálya.
Egy infrastrukturális létesítményt talált el, sérültekről egyelőre nincs hír.
A közpénzből megnyitott, majd baráti kézbe adott Félixet választották a Karmelita menzája helyett.
Újabb lehetőséget teremtenek a veszélyhelyzet bevezetésére.
Meg akarják mutatni az egész országnak, hogy április 3-a után is van élet.
A 100 új akadémikus között csak 13 nő került be.
Didier Reynders szerint a korrupció komolyan veszélyezteti a az EU pénzügyi érdekeinek védelmét.