A miniszteri döntés fő szempontjai közt szerepelt például a művészeti szakmai beágyazottság is.
Állítólag minden rendben, olvasóink azonban nem így látják. Mindent a gyerekek fognak megszívni, de lesz kirakat, meg propaganda, mint anno a szocializmusban, írta egyikük.
És még két pazar versenyző.
Rétvári Bence megköszönte a 99 százaléknak, hogy nem ültek fel a rémhíreknek.
Kína bírálta a szankciók bevezetését, szerintük kellő szigorral lépnek fel a kábítószer-bűncselekményekkel szemben.
Pedig állítólag csak játszott.
Büntető eszközökkel egy jobb iskolarendszer felé.
VIP -kocsik, páncélautók, meg ami még kell.
Magyarországon 1901 óta nem volt ilyen meleg az ősz első hónapja.
Azt is elmondta, hogyan lett svéd állampolgár.
A helyi lakosok szerint a két eset közt összefüggés lehet.
Tiszta sor.
Az évszakhoz képest szokatlan meleg van a szigeten.
Azt állítják, az oktatás megszervezése sehol sincs veszélyben. Ez legalábbis kérdéses, jelenlegi tudásunk szerint ugyanis kb. háromezren dönthettek most a pályaelhagyás mellett.
Az oktatás megszervezése sehol nem veszélyeztetett?