Egy nagyközségnyi pedagógus hagyhatja el novemberben az oktatási rendszert

oktatás

„A válaszadásunkig rendelkezésre álló adatok szerint az állami fenntartású köznevelési intézmények pedagógusainak több mint 98 százaléka elfogadta az új jogviszonyt, az oktatás megszervezése sehol nem veszélyeztetett.”Ezt a választ küldte a Belügyminisztérium arra a kérdésünkre, hány pedagógus nem fogadta el az új jogviszonyt, azaz hányan mondtak fel a státusztörvény hatására.

A pedagógusok szeptember 15. és 29. között nyilatkozhattak, ha úgy döntöttek: nem fogadják el a státusztörvény értelmében felkínált új jogviszonyukat. Mivel az erről szóló nyilatkozatot postán is elküldhették, pontos adatokat a Belügyminisztérium október 5-re ígért.

Érdekesség, hogy a pályaelhagyó pedagógusok száma suttyomban kúszik felfelé: míg Gulyás Gergely a legutóbbi kormányinfón még 700 körüli számot emlegetett, Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár kedden már úgy fogalmazott a Hír TV-ben:

„Becsléseink szerint a pedagógusok egy százaléka nem fogadta el az ajánlatot.”Erre tromfolt rá a Belügyminisztérium a talányos „több mint 98 százalékkal”, akik elfogadták az új szerződésüket.

Mindenesetre azt már biztosan látjuk a minisztérium válaszából, hogy az, amit Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára állított korábban (ki sem fejezhető százalékos arányban a pályaelhagyó pedagógusok száma), nem igaz.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

A köznevelési államtitkár szerint „a jó konténertanterem sokkal jobb, mint egy régi százéves, vagy pláne egy negyvenéves iskolai tanterem”

Maruzsa Zoltán megígérte: a felmondó tanárokkal interjúkat készítenek a döntésük hátteréről, ezek eredményét pedig nyilvánosságra hozzák majd.

Botos Tamás
oktatás

Rétvári Bence szerint ki sem fejezhető százalékos arányban a pályaelhagyó pedagógusok száma

Mert olyan kevés.

Diószegi-Horváth Nóra
oktatás

Igen b@sszameg, kifestettük: így tatarozzák a szülők a tantermeket

„Nyilván megtesszük, valójában nem nagy ügy, hiszen a gyerekeinkről van szó (és ezt láthatóan ki is használja a rendszer)” – írta egyikük.

Diószegi-Horváth Nóra
oktatás

Angolóra helyett dráma lesz. Maradhat?

Van, ahol magyar tanár tartja majd az ének órát, máshol nincs egyelőre rajz, megint máshol esténként küldik el a másnapi órarendet. Így indul a tanév, amelyben „rendkívüli mozgás az előző évekhez képest nem tapasztalható”.

Diószegi-Horváth Nóra
oktatás

Tűrni kell, és egyszer csak túlleszünk rajta: a legbrutálisabb órarendet kerestük

Arra kértük olvasóinkat, írják meg, mennyire túlterheltek a diákok, hogy néz ki az órarendjük. „Egyenes út a túlterheltséghez, kiégéshez” – összegzett egy 10 éves kisfiú édesanyja. Zsúfolt és abszurd iskolai napok sokaságát tudjuk megmutatni.

Diószegi-Horváth Nóra
oktatás

Tízszázalékos béremelés helyett leginkább csak öt százalékot ajánlgat a kormány a tanároknak

Sorra kapják a pedagógusok a státusztörvény szerint új bérajánlatukat, de a kirajzolódó kép igencsak elkeserítő. A beígért tízszázalékos emelés helyett a legtöbben csak öt százalékot kapnak, de van, akinek egyáltalán nem változik a bére, sőt olyan is, akinek valamiért csökken.

Fődi Kitti
oktatás

„Elfogytak a szavaim a méltatlan körülmények miatt” – hol vannak konténertantermek, és milyen bennük tanulni?

Iskolafelújítás és demográfiai robbanás: főként ezek miatt kényszerülnek konténerekbe a diákok.

Diószegi-Horváth Nóra
oktatás