Egy olyan világból, ahol ugyan hasonló események történnek, mint a miénkben, de más a kimenetelük, mint nálunk.
Ez egy elég nagy WIN most Obama elnöknek, akit a drónprogram, és annak civil áldozatai miatt is sokat cseszegetenek.
Először figyelmeztette a céget a hibára a palesztin hacker, de miután nem javították az alapító Facebook oldalán mutatta be, hogy nem a levegőbe beszél.
Nem kell fiú és lány között választani, ha az újszülöttnek férfi és női nemi szervei is vannak.
Kemény munkával úgy tűnik a kormányzatnak sikerült megtalálni a létező leghülyébb érvet a budapesti fakivágásokra.
A Walking Dead új évadnak promója Japánban. Videó a hajtás után.
Itt írta UP, hogy az örömlányok mennyire örülnek az amerikai egészségügyi reformnak. Másoknak inkább bosszankodni van oka. Kijöttek az első hivatalos statisztikák arról a honlapról, ahol az amerikaiaknak regisztrálnia kellene, hogy olcsóbb egészségügyi ellátást kapjanak.
Már épp örülni kezdtek a gyógypedagógusok a bruttó 60-70 ezres béremelésnek, amikor szóltak nekik, hogy tévedés történt, nekik nem jár plusz, és vissza kell fizetniük azt is, amit eddig kaptak.
Déri Balázs adta ki a hvg-nek a manipulált felvételt. Mesterházy Attila MSZP elnök elfogadta lemondását.
Ezek a köztévés ajánlók általában erősek, de azt hiszem eddig ez a Christopher Lambertes a legjobb. Videó a hajtás után.
Az amerikai haditengerészet és légierő felvételei.