Fődi Kitti

Visszalép az előválasztástól Mellár Tamás, a Párbeszéd pécsi jelöltje

Nem tudtak megegyezni az MSZP-vel, akik inkább egy ügyvédet indítanának az előválasztáson.

Fődi Kitti
POLITIKA

A kormány egy cégnek szervezné ki a hulladékgazdálkodást 35 évre

Fekete-Győr András szerint a kiírás paramétereinek egyetlen cég felel meg.

Fődi Kitti
gazdaság

A csehek már kimentettek mindenkit Afganisztánból, akit ki akartak menteni

Cseh diplomatákat és 170 afgánt is hazavittek.

Fődi Kitti
külföld

A budakeszi templom mellé hordják a lótrágyát Rákay Philip ménesbirtokáról

Ott bűzölög a vasárnapi mise közben.

Fődi Kitti
belföld

Több embert megöltek a tálibok a függetlenség napi tüntetésen

Belelőttek a tömegbe.

Fődi Kitti
külföld

Az utolsó pillanatban lett egy 7. miniszterelnök-jelölt

Ecsenyi Áron, a Le az Adók 75%-ával Párt elnöke nem is gondolta komolyan az indulást.

Fődi Kitti
POLITIKA

Csőbombával akarta felrobbantani felesége új barátját egy budapesti férfi

Csak az akkumulátorok nem működtek.

Fődi Kitti
bűnügy

A kínai média olyan svájci biológust idézett a koronavírus eredetével kapcsolatban, aki nem is létezik

A kamubiológus aggódott a WHO függetlensége miatt, és szerinte az Egyesült Államok elvakultan támadja Kínát a vírus eredete miatt.

Fődi Kitti
külföld

Kiküldték a NAV-ot Iványi Gáborék szegedi iskolájába, de semmit sem tudtak lefoglalni

Csak padok és táblák voltak.

Fődi Kitti
oktatás

Vádat emeltek egy ajkai férfi ellen, akinek a telefonján találtak 71 gyermekpornográf képet

A férfit már 2017-ben is elítélték gyermekpornográfia miatt.

Fődi Kitti
bűnügy

A litván parlament megszavazta a kerítést a fehérorosz határra

550 kilométer hosszú lesz.

Fődi Kitti
migráció

Legalább 40 ember rekedhetett egy földcsuszamlás alatt Indiában

Egy buszt is maga alá temetett az ár.

Fődi Kitti
katasztrófa

Letartóztatták a berlini brit nagykövetség egyik alkalmazottját, mert kémkedhetett az oroszoknak

Készpénzért cserébe adhatott át információkat.

Fődi Kitti
külföld

Nem nagyon csappant meg a járvány miatt a gyermekvállalási kedv

2020-ban csak 280-nal kevesebb gyerek született, mint 2019-ben.

Fődi Kitti
ÉLET

A Facebook letiltott egy orosz céget, ami influenszereket próbált rávenni, hogy járassák le a Pfizert és az AstraZenecát

Azt is terjeszteni akarták, hogy az AstraZeneca csimpánzzá változtatja a beoltottat.

Fődi Kitti
járvány