Utoljára májusban volt ilyen intézkedés Oroszországban.
A Békemenet utánra is van program.
Novák Katalin havi maximum 40 ezer forintos támogatást ígért azoknak a szülőknek, akik magánbölcsődébe viszik a gyerekeiket. A program valójában nem új, és a tíz éve uralkodó bölcsődei férőhelyhiányon próbálna segíteni. Kevés sikerrel.
Megkérdeztük a hódmezővásárhelyieket, hogy mit szólnak ahhoz, hogy Márki-Zay Péter lett az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Vegyesek a vélemények.
Vasárnap, épp az előválasztás második fordulójának kihirdetése pillanatában érte terheléses támadás a Mércét, a 24.hu-t és a 444-et is. A megtámadott oldalak főszerkesztői szerint nem lehet véletlen az időzítés.
Filippo Sorcinelli orgonaművész, a pápa és a Vatikán miseruháinak szabója, emellett parfümkollekciója is van - és ez csak egy töredéke az alkotói tevékenységének. A művészetnek él, és legfőbb célja, hogy érzelmeket váltson ki az emberekből. Portré.
Ezért küldtek olyan SMS-eket, hogy a Fidesz Márki-Zay Péterre mozgósít.
A főpolgármester az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt arról, hogy korábban azt állította, Gyurcsány is SMS-ekben zsarolta.
A foci EB óta nem volt ekkora nézettsége a csatornának hétköznap este.
Nyolc napig volt túsz.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint eddig is kétharmados többség kellett a legfőbb ügyész leváltásához.
Legyen már Nyíregyházának is egy tisztességes repülőtere!
Nem bírta megvárni a reggeli nyitást.
Először a telepítésnél adódtak problémák, most meg kiegészítő berendezések hiányoznak.
Nem jön rosszul, ha már Debrecenben akarjuk gyártani a Szputynikot.