Informatikatanítást vállaló apukák, átképzésben gondolkodó pedagógusok – így indul a tanév a státusztörvény bevezetése után. Podcastunkban tanárok, diákok és szülők beszélnek arról, hogyan élik meg a helyzetet. A hangulatot jól mutatja, hogy egyre kevesebben akarnak névvel nyilatkozni.
Vannak kockázatok, de meglepné, ha hamarosan jobbos influenszerek könyveivel lennének tele a Libri polcai. A konkurens Líra kreatív igazgatója a 444. oldalban.
A nyilasok, a kommunisták és a lincselők bűneit is a saját vélt bűnösségén keresztül nézi Ungváry Rudolf, aki szemtanúja volt mindannak, ami 1944 és 1989 között történt Magyarországon. Ezt meséli el az "Eszmélésem története”.
Portik Tamás gyerekként telefonfülkék fosztogatásával kezdte, végül a magyar alvilág legmeghatározóbb alakja lett. Apakomplexus kísérte, bizonyítási vágy hajtotta, és elhitte, hogy mindent és mindenkit maga alá gyűrhet. Dezső András Nagyfőnök című könyve a 444. oldalban.
Miközben az egész világ képközpontúvá vált, mi még mindig ragaszkodunk ahhoz, amit belénk sulykoltak: amiben több a kép, mint a szöveg, az már nem is lehet igazi könyv. Magyar illusztrátorok voltak a 444. oldal vendégei, akikkel arról is beszéltünk, hogy hogyan lehet túlélni az AI-t.
De hogy sikerült ezt megoldani? A saját erdő rendezője és koproducere mesél a forgatásról és a Nádas Péternél töltött hétről a 444. oldal podcastjában.
Rejtő Jenő 80 éve kedvenc, és bár semelyik politikai oldal sem átkozza, mégis mindössze három kurta utca viseli a nevét, és még az emléktábláját is rossz házon avatták fel. Hiába rajong érte Orbán Viktor is, ha valami humoros, annak nincs helye a nemzeti kánonban? A 444. oldal következő adása.
Mi kellene ahhoz, hogy élhetőbb legyen a város a dugók, a szmog és a parkoló autók szempontjából? Ezekre a kérdésekre keressük a választ Balogh Samuval, a főpolgármester kabinetfőnökével és Bodrog Zoltánnal, a Sétáló Budapest szakpolitikai vezetőjével.
Az olvasónapló pedig a legnagyobb kitolás. Miért istenítik a japánok Boribont, és miért kellene elfelejteni Jókait a középiskolában? Gyerek- és ifjúsági irodalom a 444. oldal következő adásában.
Naponta 2000 kiló könyv érkezik a Könyvmentőkhöz, akik vagy 450 forintos darabáron eladják, vagy újrahasznosítják ezeket. Az önkormányzatok építészei nem rajonganak a szekerekért.
Ezt mondja a hamarosan itthon is megjelenő Tartalék című könyvről a magyar fordítói csapat szerkesztője. Kúnos Lászlót a botrányt kavaró részletekről is kérdeztük könyves podcastunkban.
Ott Anna, a Hadik művészeti vezetője és Horváth Bence gyűjtötték össze azt a négy-négy könyvet, amit a legjobban szerettek 2022-ben. Könyves podcastunk évzáró adása.
Beszóltak, gúnyolódtak, de mindenki másnál jobban akarták a győzelmet. Messi a világ legjobbja, de hogy minden idők legjobbja-e, azt nem lehet eldönteni. Macron és Infantino teljes szereptévesztésben, és mi volt az a kelme, amit Messire adott a katari emír? Vb-podcastunk utolsó adása.
Egyszerre kell küzdeni a tech cégek túlhatalma és a diktátorok ellen, mert a kettő összefügg - írja a Nobel-békedíjas Maria Ressa, aki Orbánra is kitér könyvében. A 444. oldal legújabb adása.
De az is lehet, hogy nem ők lesznek a főszereplők, hanem az új generációból Mbappé, Bellingham, egy brazil zseni vagy valaki más. Az, aki megnyeri övéinek és övéivel a katari tornát. Vébépodcast a 444-en.