Gazda Albert

Euróban számolja az árait februártól egy budapesti szépségszalon

Az adott napi árfolyamon számolják majd ki, hogy mi mennyibe kerül forintban.

Gazda Albert
gazdaság

Az Oroszország után Lettországban is betiltott Dozsgy tévé fellebbez a médiahatóság döntése ellen

Azt a 4 ezer eurót sem szeretnék befizetni, amit azért szabtak ki rájuk büntetésként, mert lett fordítás nélkül sugározták műsoraikat.

Gazda Albert
Média

Romániában és Bulgáriában is hamarabb vezethetik be az eurót, mint Magyarországon

Orbán Viktor a 2010-es kormányváltás után még arról beszélt, hogy reális esetben 2020-ra lehet magyar euró, most viszont már nem szorgalmazza a bevezetést.

Gazda Albert
gazdaság

12 évet kaphat a kijevi önkéntes, aki úgy vélte, nála jobb helyen lesz a Banksy-graffiti, mint a hosztomeli romház falán

Szerhij Dovhij azt állítja, csak meg akarta menteni a művet, és el szerette volna árvereztetni, hogy a befolyó összeget átutalhassa az ukrán hadseregnek. A nyomozók nem találták elég meggyőzőnek a magyarázatot.

Gazda Albert
háború

Tizenharmadik nekifutásra sem sikerült megválasztani az amerikai képviselőház elnökének Kevin McCarthyt

Annak ellenére, hogy tucatnyi vonakodó képviselőt már meg tudott győzni arról, hogy támogassák őt.

Gazda Albert
idióta rekordok

Munkahelyi bántalmazás és egyenlőtlenség miatt a nyilvánossághoz fordultak az Amnesty International Magyarország volt munkatársai

Azt mondják, rendszerszintű diszkriminációt tapasztaltak, konkrét eseteket említenek, az Amnesty mindent cáfol.

Gazda Albert
belföld

Amerikai atomtudósokat vehettek célba orosz hackerek

A Cold River névű csoportról van szó, amely 2016-ban jelent meg a nyugati titkosszolgálatok radarján.

Gazda Albert
háború

Intenzív osztályon ápolják Nyikita Mihalkovot

Lehet, hogy koronavírusos a világhírű filmrendező, lehet, hogy „csak” influenzás, de a tüdejével valószínűleg komoly bajok vannak.

Gazda Albert
oroszország

10 napon belül átadják Belgiumnak a Népligetnél elfogott nőt, akit „terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmények” miatt köröztek

Ha január 16-áig nem veszik át, akkor szabadlábra kell őt helyezni.

Gazda Albert
Terrorizmus

Egy órán át szenvedett az utcán a súlyosan sérült 85 éves nő a belvárosban, de nem segített neki senki

HÉ, BUDAPEST – kiáltott fel közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.

Gazda Albert
baleset

Az ENSZ felhagy a nyomozással az olenyivkai hadifogolytábor lebombázása ügyében, amivel az oroszok és az ukránok egymást vádolták

A misszió munkatársai nem érzik magukat biztonságban.

Gazda Albert
háború

Óriási meccsen nyerte meg a darts-vb-t az angol Michael Smith, mellesleg megdobva a torna egyetlen 9 nyilasát is

A döntőig szinte minden meccsét kvázi kiütéssel nyerő holland Michael van Gerwen nem bírt tökéletesen játszó ellenfelével az utolsó napon.

Gazda Albert
sport

Megvolt minden idők legeslegnagyobb pillanata a darts történetében, amit nem lehet felülmúlni soha

Michael Smith úgy csinálta meg a 9 nyilast, hogy Michael van Gerwen előtte csak a 9. nyilát rontotta el.

Gazda Albert
sport

Katartikus drámákra és 9 nyilas legekre szomjazik a világ

A legjobb 8-nál tart a 2023-as darts-vb, az új év első 3 napján 7 nagy meccsre készülhetünk, és készülünk is.

Gazda Albert
sport

Az igazi hazafiak kék-sárgát vesznek, kék-sárgát esznek, kék-sárgát isznak, kék-sárgát látnak

Dicsőség Ukrajnának, dicsőség a hősöknek, dicsőség a horilka- és cukorkaiparnak!

Gazda Albert
háború