Haász János

Májustól újabb gyorsforgalmi útszakaszok lesznek fizetősek, az állam 1,2 milliárdos pluszbevételt vár belőlük

Társadalmi vitán a gyorsforgalmi úthálózattal kapcsolatos rendeletmódosítás terve, jövő héten lehet belőle jogszabály.

Haász János
gazdaság

Benyújtották az atm-törvényt, ami a bankok mellett az önkormányzatokra is terhet ró

Akár 200 milliós büntetést is kaphat az a bank, amely megsérti a törvényt.

Haász János
gazdaság

Halálbüntetést kérnek Luigi Mangionéra, aki tavaly megölte egy egészségbiztosító vezérigazgatóját

A főügyész szerint a tette, amely után sokak szemében egyfajta népi hőssé vált, sokkolta Amerikát.

Haász János
külföld

Mészáros Lőrinc közel van ahhoz, hogy a világ 1000 leggazdagabb embere közé kerüljön

A Forbes több mint 3000 fős globális gazdaglistáján rajta kívül még három magyar szerepel.

Haász János
gazdaság

Csődvédelmet kért a Hooters

Az üzleti modelljét csirkeszárnyakra és nagy mellű nőkre alapozó étteremlánc tulajdonosa azt közölte, hogy hónapokon belül megoldja a nehézségeket.

Haász János
gazdaság

Többek között garázdaság miatt indult eljárás a Magyar Péter körmendi rendezvényét megzavaró férfi ellen

Bilincsben vitték el, miután kétszeri felszólításra sem igazolta magát.

Haász János
belföld

Ezt tegyük el egy humorosba! – Nagy Márton megint jósolt egy szépet

Jövő szilveszterre ajánljuk mindenkinek, aki szereti.

Haász János
gazdaság

Mostantól több macerával jár és pluszpénzbe kerül, ha az Egyesült Királyságba utaznánk

Mostantól az EU-s állampolgárok is csak elektronikus beutazási engedéllyel léphetnek be az országba, ennek díja jövő héttől 16 font lesz.

Haász János
külföld

Két fideszes képviselő is lemondott Gárdonyban

Mindketten egyéni mandátumot szereztek tavaly abban a városban, amit 18 év után veszített el a Fidesz.

Haász János
belföld

Vučić szerb elnök szerint katonai szövetségre léphet Magyarország és Szerbia

A szerb elnök jó szívvel idézte fel az 1999-es, etnikai tisztogatásokkal súlyosbított koszovói háború idején hozott Orbán Viktor-döntést is.

Haász János
külföld

Rendszeresen voltak titkos egyeztetések Bánki Erik és a fideszes pécsi városvezetés között egy tanúvallomás szerint

Erről a túlárazottnak gyanított buszbeszerzés miatt folyó per egyik tanúja beszélt. Madár Péter egyrészt Páva Zsolt korábbi polgármester tanácsadója volt, másrészt unokatestvére és volt üzlettársa Bánki Eriknek.

Haász János
belföld

Nagy Mártonék még több állampapírt lőcsölnek a befektetési alapokra

Az újabb állampapír-vásárlási kötelezettséget a minisztérium eufemisztikusan ösztönzésnek nevezi.

Haász János
gazdaság

A földrengés miatt evakuálták a kórházat, az utcán szült meg egy bangkoki kismama

A születés pillanatát egy videó is megörökítette.

Haász János
külföld

Japán veszélyhelyzeti terveket tett közzé arra az esetre, ha Kína megtámadná Tajvant

Több mint százezer embert evakuálnának. Kisebb japán szigetek csak egy-kétszáz kilométerre vannak Tajvantól.

Haász János
külföld

Egy amerikai állam megtanítaná a gyerekeknek, milyen a sikeres életpályamodell: érettségi, házasság, gyerek

Sőt, nem is csak egy. A most elfogadott tennessee-ihez hasonló törvényre készül még négy állam.

Haász János
külföld