Pam Bondi főügyész kedden arra utasította az Igazságügyi Minisztérium ügyészeit, hogy kérjenek halálbüntetést Luigi Mangione ellen a UnitedHealthcare vezérigazgatójának, Brian Thompsonnak december 4-i meggyilkolása miatt, írja a CNBC. „Luigi Mangione tette, egy ártatlan férfi és két kisgyermek édesapja meggyilkolása előre megfontolt, hidegvérű merénylet volt, amely sokkolta Amerikát” – fogalmazott Bondi.
A főügyész szerint a halálbüntetéssel a vádhatóság segíti Trump elnök programjának végrehajtását, „hogy megállítsuk az erőszakos bűnözést, és Amerikát újra biztonságossá tegyük”. Bondi azt is mondta, hogy Thompson megölése egy erőszakos politikai tett volt.
Thompsont december 4-én ölték meg. Az elkövető napokig szökésben volt, ezalatt az interneten sokak szemében egyfajta népi hőssé vált. A 26 éves Mangionét végül december 9-én tartóztatták le, másnap vád alá is helyezték, róla írt decemberi portrénk itt olvasható.
A Hilton szálló előtt várt a topmenedzserre a maszkos férfi, aki biciklivel menekült el.
A nevetős emojik 32906:2150-re vezettek a sírós emojik ellen. Vagyis, ha úgy tetszik, minden olyan emberre, akit elszomorított a gyilkosság, 15 olyan jutott, aki örült neki.
A 26 éves férfit a nyugat-pennsylvaniai Altoona egyik McDonald's gyorséttermében ismerték fel. „Ott ült, és evett” – mondta a gyanúsítottról egy nyomozó.
Luigi Mangionét hétfőn tartóztatták le egy McDonald's-ben.
A 26 éves Mangionét hétfőn tartóztatták le Pennsylvániában, családja és barátai több mint fél éve nem hallottak felőle.