A Vertikal Nyrt. székhelyét áthelyezik a fővárosba, az igazgatóságba az új tulajdonos, a Hodler pénzügyi igazgatóját, Kiss-Griz Alpárt jelölik. Ő, akárcsak a Hodler és annak tulajdonosa, Kerezsi Miklós, több szálon is kötődik a NER-hez.
Tele lehet szórni az országot jól megtámogatott külföldi vállalatokkal, de ez korántsem garantál robusztus GDP-bővülést, mondja Palócz Éva a Kopint-Tárki vezérigazgatója. A gazdaságkutató szerint egy olyan, államilag irányított, iparszerű korrupció van Magyarországon, ami már nem is korrupció, hanem az állam működési berendezkedése.
A változtatást a Fidesz-frakció kezdeményezte. Eddig csak azok vásárolhattak termőföldet, akik vállalták, hogy meg is művelik. Ez volt a Fidesz legfőbb alapelve, hogy ne legyen a föld spekulációs eszköz.
Idén nagyjából 20 százalékkal kevesebb gyerek születik, mint amennyi 2010-ben született. A be- és kivándorlás hatásait is figyelembe véve valószínűleg most először van Magyarország népessége 9,5 millió alatt.
Takács Péternél az a videó verte ki a biztosítékot, amely szerint a Péterfy Sándor utcai kórházban se kéztörlő, se fertőtlenítő.
A sértettek között „olyan személyek is vannak, akik a sérelmükre elkövetett bűncselekmények időpontjában a tizennyolcadik életévüket még nem töltötték be”, írta egy parlamenti képviselőnek adott válaszában.
A tőzsdén jegyzett Vertikal Nyrt.-ben részesedést szerző Hodler Capital Kft. története jó példa arra, hogyan olvad össze az állami és magánszektor egy irodaház harmadik emeletén. A cégcsoportban a kormányhoz közel álló üzleti elit és a NER-es felső-középvezetői réteg számos tagja felbukkan.
Tízezres tömeg demonstrált a gyermekek védelmében és az orbáni hazugság ellen. Magyar Péter beszédében hosszan sorolta, milyen intézkedéseket hoznak a kormányra kerülésük esetén a gyermekvédelem erősítésére.
Azt írták, ügyeleti ellátás változatlanul van, de nem írták, meddig. És elismerik, hogy dolgozniuk kell „a szakorvosi kihívások teljes körű megoldásán”.
Az államadósság-kezelő 2541 milliárd forint értékű devizakibocsátást tervez
Az úgynevezett rezsicsökkentés ellenére a vezetékes gáz ára 22 százalékkal nőtt. Az infláció így is csak 3,8 százalék volt novemberben, egy év után került ismét 4 százalék alá.
Az államháztartási hiány csaknem 800 milliárd forinttal magasabb, mint egy évvel korábban volt, ami 24 százalékos növekedést jelent. A központi költségvetés rekordhiányt ért el, és ha csak novembert nézzük, 72 százalékkal nagyobb lett a mínusz a tavalyinál.
Valamiért kinyílt a fűtési és szellőzőrendszer egy szelepe.
Az izraeliek dobták le, Washington attól fél, hogy esetleg az oroszok vagy a kínaiak kezébe kerülhet.
Az új stratégia nem tartja Oroszországot az Egyesült Államokra veszélyesnek, ugyanakkor szigorúbban bánna a nyugat-európai országokkal.