Már csak Iránban élnek, de az orvvadászat és az élőhelyük szűkülése miatt a kihalás szélére sodródtak.
Március 15-én olyan politikai akciót hirdetnek meg, ami még nem volt Magyarországon – mondta az ellenzéki pártvezető, aki ismét beszélt az előrehozott választások lehetőségéről és arról, hogy a kormány titokban nyugdíjkorhatár-emelésre és általános egészségügyi privatizációra készül.
A covid-járvány és az azt követő influenzajárvány idején.
Az elhunytak száma három éve nem volt ilyen magas, a természetes fogyás egy év alatt 20 százalékkal gyorsult.
Hadházy Ákos február elején kapta meg a szerződést, amiből kiderül: az orvosok és szakdolgozók gyakorlatilag a rendes munkaidejük terhére végzik a fizetős vizsgálatokat, amiért Papcsák cége kap pénzt.
Januárban 32 ezerrel többen dolgoztak, mint egy éve, de jelentősen nőtt a munkakeresés átlagos időtartama.
Prémium állampapírja nagyjából félmillió magyarnak van vagy volt, közülük 13 embernek átlagosan fejenként 9,5 milliárd forintnyi. Az állam horribilis, 1400 milliárdos kamatot fizet ki ezekre a megtakarításokra – és ezt az összeget az ország teljes lakossága termeli meg.
A papírforma szerint maradt a 6,5 százalékos alapkamat.
Igaz, ez a félmillió a kedvezményekkel jön ki. A reálkeresetek növekedése lassult, de még mindig 6 százalékos volt. A pénzügyi szektorban 1,4 millió fölé nőtt az átlagos bruttó.
Az akkor fideszes vezetésű Pécs 2015-ben az eredeti ajánlatnál százmilliókkal drágábban vett használt buszokat. Egyszer már született egy elsőfokú ítélet, de most újraindult az ügy. Az I. rendű vádlott szerint nem követtek el bűncselekményt, de számos kérdésre nem válaszolt, mondván: szeretne még egy kicsit élni.
A 25 éves Zs. Zs. egyik áldozata egy 66 éves férfi, akivel „romantikus kapcsolatban állt”, de közben bántalmazta. A gyilkosságok mellett fegyveres rablásban is részt vett.
A hat cseh játékossal felálló Viktoria Plzen 3-0-ra verte az FTC-t, amelynek 96 perc alatt egyetlen kaput találó lövése volt.
A magyarországi vezérigazgatóknak csak 39 százaléka számít cége bevételének növekedésére, és már 2034-re teszik a magyar euró bevezetését.
A család szerint megalázó nyelvi diszkrimináció történt, a mentősök szerint a családtagok magyar beszélgetése késleltette a hozzáférésüket „a beteg állapotára vonatkozó létfontosságú információkhoz”.
A pályáját gyerekszínészként kezdő Szeron egy 2022-es ittas vezetési ügye után lejtőre került, tavaly egy kávézóban kezdett dolgozni anyagi nehézségei miatt.