Haász János

Bennfentes tőzsdei kereskedéssel vádolják Magyar Pétert egy ügyben, amelyben az MNB vizsgálódik, de Magyar szerint az ő érintettsége „full kamu”

Az Index szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálja, Magyar valóban szabálytalanul kereskedett-e Mészáros Lőrinc cégének, az Opusnak a részvényeivel. Magyar pereket helyezett kilátásba.

Windisch Judit, Haász János
belföld

Nagy Márton talán egy picit korán hirdetett győzelmet az infláció fölött

„Az inflációt, én azt gondolom, hogy letörtük” – szinte napra pontosan két hónapja mondta a mostani gazdasági csúcsminiszter.

Haász János
gazdaság

„Kabaréba illő rendőrségi nyomozás” – az ügyészség szerint is törvénysértő módon hallgattak ki egy momentumost a kordonbontások ügyében

Tanúként hívták be, eljárás alá vont személyként kezelték, és egy olyan napról faggatták, amikor nem is volt kordonbontás.

Haász János
belföld

A bezárásra is felkészültek a Szabad Európa budapesti munkatársai

Szinte mindenki biztos benne, hogy jelenlegi formájában nem működik tovább a szerkesztőség.

Haász János
kult

Egy debreceni vendéglátósnak megérte kifizetni az extrabírságot, csak hogy ne zárja be a helyet a NAV

Tizenkét napnyi kényszerű zárvatartást váltott meg a vállalkozó, aki fél éven belül kétszer bukott le azzal, hogy nem adott nyugtát.

Haász János
gazdaság

Ilyen egy virtigli békepárti elnök: Trump azt szeretné, ha az európaiak még több amerikai fegyvert vennének Ukrajnának

Az új elnök a hivatalba lépése óta nem tudta eldönteni, folytassa-e Ukrajna felfegyverzését, és ha igen, hogyan.

Haász János
külföld

Egy fantasztikus év kezdete: ismét a magyar infláció a legmagasabb Európában

De a januári adatokat később közlő Románia valószínűleg most még előzni fog.

Haász János
gazdaság

„A megélhetési válság időszakát” idézi – mondja egy elemző az élelmiszerek drágulásáról

„Kedvezőtlen és kellemetlen meglepetés, rendkívüli adat” – így reagáltak az elemzők a vártnál sokkal magasabb januári inflációra.

Haász János
gazdaság

Vádat emeltek az indulatkezelési problémákkal küzdő férfi ellen, aki zsoldosnak állt Ukrajnában, de pszichés okok miatt kitették a hadseregből

Majd miután hazajött, azzal fenyegette a testvérét, hogy megöli.

Haász János
belföld

Repülőrajtot vett az infláció: januárban 5,5%-kal nőttek az árak, az élelmiszerek 6%-kal drágultak

Legutóbb 2023 novemberében volt magasabb a fogyasztói árak emelkedésének üteme. Az üzemanyagok majdnem 12 százalékkal drágultak, a liszt ára majdnem másfélszeresére nőtt.

Haász János
gazdaság

Amerika felfüggeszti az orosz–ukrán béketerv előkészítését

Előbb még az európai NATO-szövetségeseikkel egyeztetnek róla, így azt a februári müncheni konferencián még nem is mutatják be.

Haász János
külföld

A kormány túltolta az idénymunka szigorítását, a munkaadók szerint lehetetlen helyzetbe hozták őket

A közterhek 62 százalékkal nőttek egyetlen év alatt, és más ponton is szigorítottak a Hvg szerint senkivel nem egyeztetett rendeletben.

Haász János
gazdaság

A lábuknál csobog a klímaváltozás – a Kókusz-szigetek lakosságának kitelepítését javasolja Ausztrália

A szigetcsoport mindössze öt méterrel van a tengerszint felett, az előrejelzés szerint 2030-ban 18 centivel lesz magasabban a vízszint, mint 1992-ben volt.

Haász János
külföld

Megugrottak a képviselői tiszteletdíjak néhány városban, Pécsen például ötször annyit költenek erre, mint korábban

Van város, ahol 108 ezer forint a képviselői alapdíj, és van, ahol 563 ezer.

Haász János
belföld

Észak-Koreában lábadoznak az Ukrajnában megsebesült oroszok, az elesett katonák gyerekei is ott táboroztak

És mindent Kim Dzsongun rezsimje fizet.

Haász János
külföld