Virág Barnabás alelnök arról is beszélt, hogy év végére 11 százalék körül lehet az alapkamat.
Eddig 13 százalék volt. Az MNB alelnöke szerint az erőteljes dezinfláció és az ország sérülékenységének csökkenése tette lehetővé a döntést.
Az október 23-ára fényfestett külügyminisztérium fotójához posztolta a Putyintól Barátságért kitüntetést kapott politikusunk.
1956 emléke és az aktuális oroszbarát politika összehangolása érdekében Orbánék tavaly elkezdték a valóság elgörbítését. Idén már október 22-én látszik ennek az eredménye.
Az ország a test, a haza a lélek, a nemzet az érzés - mondta a DK születésnapján. Hárompontos programjukban szerepel évi egy hét üdülés mindenkinek.
A magyar demokrácia meg is van mentve.
A napi minimum új csúcsa 16-ról 20,6 fokra változott, összesen három melegrekord dőlt meg szombaton.
A brazil Gabriel Jesus a legveszélyesebb támadó ebben a rangsorban.
Röplapot szórnak, amely szerint az övezet északi részén tartózkodásuk veszélyezteti az életüket.
Az egészségügy adóssága 108 milliárd forint, az államtitkár szerint véget kell vetni a trükközéseknek.
A postaközpontot érte támadás.
A legolcsóbb és legdrágább magyar ingatlan között hétszázszoros árkülönbség van.
A Hamász szerint az éjszakai izraeli támadásokban 55-en haltak meg. Az ENSZ-főtitkár azonnali tűzszünetet követel, a szervezet szerint humanitárius válsághelyzet van Gázában.
Mihajlo Podoljak a pekingi Putyin–Orbán-találkozó tapasztalatairól beszélt az ukrán hírügynökségnek. Korábban Szijjártó Péter is elismerte: a találkozó „nem túl sok” reményre adott okot a béke ügyében.
A ciprusi rendőrség négy szíriai állampolgárságú fiatalt vett őrizetbe.