Halász Júlia

Olyan arroganciával viszonyulunk ehhez a tóhoz, amit nem érdemel meg

Nem érdemeljük meg ezt a tavat, inkább békén kellene hagyni – mondja a Balatonról a Limnológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. Tóth Viktor szerint eljöhet még az idő, amikor a Balaton megmutatja, kegyetlen is tud lenni.

Sarkadi Zsolt, Halász Júlia
video
Videó

Czeglédy: Híres vagyok arról, hogy jól tudok titkot őrizni

A DK-s politikust hétfőn hivatalosan is meggyanúsították azzal, hogy ő az Ördög Ügyvédje, aki nyilvánosságra hozta Borkai Zsolt szexvideóját. Czeglédy tagad, de elismeri, többet tud az ügyről, mint amennyit elmond.

Sarkadi Zsolt, Halász Júlia
video

A megye, ahol a 140 millió forintnyi készpénzzel rendelkező temetkezési vállalkozó messze nem a leggazdagabb jelölt

Most kiderül, Ungár Péter be tudta-e vásárolni magát a választók kegyeibe, vagy inkább bizalmat szavaznak az adócsalással vádolt Czeglédy Csabának. De van olyan vasi induló is, aki társkereső hirdetéssel hekkelte meg a kormánypárti helyi újságot, és olyan szombathelyi nagyvállalkozó is, aki miatt egyszer már elvesztette a Fidesz az irányítást.

Halász Júlia
POLITIKA

Itt lestrandoltak minden hagyományt

Füreden már két benzinkút működött, amikor Tótvázsonyban még keresztet vetettek a helyiek, ha megláttak egy autót. Hogyan roppant meg a balatoni őslakosság kultúrája a turizmus elképesztő modernizációs nyomása alatt? Schleicher Vera néprajztudóssal beszélgettünk a balatoni őslakosság és a nyaralók évszázados konfliktusáról.

Sarkadi Zsolt, Halász Júlia
turizmus

A magyaroké, nem? Nem! Mindenkié, aki itt van!

Kié a Balaton, és miért szeretik az emberek? Megjelent a 444 nyomtatott magazinjának legújabb száma.

Sarkadi Zsolt, Halász Júlia
ÉLET

„Ki a fene akar majd lejönni egy betontömbbe?” – Tihany partmenti erdejéért tüntettek

Luxuszállót és lakóparkot építenének Tihanyban a lápos, zöld part menti területre. A helyieknek most lett elegük, több százan vonultak fel szombaton a beruházás ellen.

Halász Júlia, Boros Juli
balaton
Videó

Az akarattyai beruházásban benne van minden, amit a Fidesz a Balatonnal csinál

A fák helyén legyen inkább beton, építsünk kikötőt, de csak a haveroknak, ha meg túl szűk a part menti út, szedjük szét az erdőt, hogy elférjenek a vendégek autói. Az MNB akarattyai építkezése a Balaton szétbarmolásának egyik legjobb példája.

Halász Júlia, Boros Juli
balaton
Videó

„Mással van a magyar lakosság nagy része elfoglalva”

Még két hét sem telt el, megtartották az első tüntetést a Pegasus-ügy miatt.

Kaufmann Balázs, Halász Júlia
video

Őket nem félemlítette meg a homofób törvény – a 2021-es Budapest Pride képekben

Sosem voltak még ennyien a Budapest Pride-on.

Halász Júlia
ÉLET

Lehallgatott CEU-s diák: „Nem lenne jó, ha ezt is úgy megúsznák, mint mindent”

Adrien átlagos egyetemista, aki köteleségének érezte, hogy kiálljon a CEU-ért. Egy tüntetésen őrizetbe vették, és a mai napig eljárás folyik ellene. A neve feltűnt a Pegasus-listán.

Halász Júlia
POLITIKA

„Vannak aszexek Orbán Viktor kormányában, és vannak aszexek a hajléktalanok között is”

Vajon miért fontos egy tikkasztó nyári délutánon vadidegenekkel arról beszélgetni, hogy megtalálhatja-e a boldogságot egy heteroromantikus demiszex ember, vagy mi történik egy családban, ha a 64 éves anyádról kiderül, hogy mindig is aszexuális volt? A Magyar Aszexuális Közösség egy ismeretterjesztő pikniken magyarázta el, hogyan lehet teljes életet élni szexuális vonzalom nélkül.

Halász Júlia
SZEX

A legkülönlegesebb átlagos család történetére tíz éve várt a magyar mozi

A Tobi színei című dokumentumfilm olyan jó, hogy Andy Vajna is büszke lenne rá, és olyan jó reklám a családnak, hogy a Fidesz is megirigyelheti.

Halász Júlia
FILM
Videó

Vigyázat, amit ezek a fiatalok a Kossuth téren művelnek, az a Fidesz homofób törvénye szerint 18+ tartalom!

Egy perc boldog csókolózással demonstráltak fiatalok a homofób módosítókkal feldúsított pedofiltörvény ellen. A résztvevők szerint az új törvény kirekesztő és gyűlöletkető, egy jó csók viszont mindig szabad!

Halász Júlia
video
Videó

Nagyszabású videós emberkísérletben cserélt étrendet a 444 legvegánabb és leghúsevőbb szerkesztője

Ha nem változtatunk az étrendünkön, halálra fogjuk zabálni magunkat és a bolygót. A klímadiétától Németh Szilárd kedvence receptjeiig keressük a táplálkozás jövőjét.

Sarkadi Zsolt, Halász Júlia, erdelyip, Pongrácz Éva
444 video

Szép nagyra nőtt az akarattyai MNB-komplexum, már csak egy jó széles autóút kéne oda

Matolcsy Gyöngyi önkormányzata az erdei gyalogösvényt adná át az autósoknak, amivel így pont az óriásberuházás helyszínét lehetne sokkal könnyebben megközelíteni.

Halász Júlia, Boros Juli
balaton