A rendszeren belül. Nem Soros, a CIA vagy Gyurcsány emberei robbantották fel, hanem Orbán kiválasztottjai.
Vásárhelyi mellett Tiborcz István testvére is ennek az egyesületnek a tagjaként lett önkormányzati képviselő.
A kormánymédia feltűnő visszafogottsággal közli a hírt, hogy a jobboldalon sem mond le mindenki, aki hibázik. De azért van, aki odaszúrt a székéhez ragaszkodó püspöknek.
A volt igazgatóhelyettes munkanélküli volt, amikor megbízta Zamecsniket.
Kaufmann Balázs hírügyeletben olvasott egy levelet Novák Katalin kegyelmi döntéséről. Lépésről lépésre bogozta ki a történet szálait, megtalálta K. Endrét, és ő maga is csak ezután gondolta arra: mi van, ha ennek most következményei is lesznek?
Néhány órával korábban még azt állította, kamu volt a Mediaworks által is felkapott levél.
Schmitt Pál távozásakor több fideszes és KDNP-s képviselő is jelezte, hogy a lemondás hiba, és a politikai támadásra nem ez a megfelelő válasz.
Fagyos némaság a közösségi médiában annyira pörgő kormánytagoknál is.
Több ellenzéki párt is közvetlen államfőválasztást követel.
Rövid beszédben búcsúzott.
Rendkívüli bejelentést tesz.
Orbán Viktor már megalázta egy alkotmánymódosítással az államfőt, akinek a távozását követelik civilek és az ellenzék.
99 процентов.
Pedig volt plusz egy fő.
Az elemző elemzett.