A Fidesz propagandája bizonyította be, hogy a gyerekekre súlyosan hat, amit ők maguk ömlesztenek rájuk.
Orbán Nógrádi Györgytől átvéve a szót váratlanul közölte, hogy ha lesz is amerikai-izraeli katonai győzelem Iránban, az sem jelent semmi jót.
A portugál Braga gyorsan ledolgozta a Budapesten összeszedett hátrányát, esélye sem volt az FTC-nek a továbbjutásra.
Orbán arról is beszélt, hogy minek jönnének ide oroszok elcsalni a választásokat, ha azt a kibervilágban távolról is megtehetnénk? Szóval szerinte ez egy mese.
Orbán ugyanezt nem jelentette be az országjárásán.
Nem Király Nóra Csepel parlamenti képviselője, de az ő nevét vésték az alapkőre.
A térfoglalós országjárásra induló Orbán azt mondta, hogy őt eddig is lehetett kérdezni. Megnéztük, ki kapott erre lehetőséget. Számos olyat találtunk, aki elfelejtette elárulni, hogy valójában fldeszes politikus.
Tapasztalataink szerint most több embert tudott megmozdítani a Tisza, mint október 23-án. Sok volt a fiatal és a kisgyerek, a beszéd végére viszont a tömeg egy része elfáradt.
A kezdőben kizárólag légiós mezőnyjátékosokkal felálló FTC 2-0-ra verte portugál ellenfelét.
Bizonyosan vannak közöttük ellenzéki szavazók – fordult a miniszter-helyettes a vendégekhez. Csak – jött a válasz.
Az igazságügyi minisztert ellen a Tisza nyújtott be panaszt.
De azonnal akadt egy kihívója.
Magyar figyelmeztetett, hogy szemben 2022-vel, most lesz következménye a választási csalásoknak, mert azokat ki fogják vizsgáltatni kormányra kerülve.
A nő fotókat is közzétett a fejsérüléseiről, a bal szeme olyan súlyosan sérült, hogy az orvosok szerint nem biztos, hogy látni fog rá.
Varga-Bajusz Veronika szerint meg kell adni a tiszteletet egy ünnepi pillanatban.