Haszán Zoltán

Táncolni hívták az esküvőre az indiai istennőt, aki örömében akkorákat lőtt a levegőbe, hogy halálosan megsebesítette a vőlegény nagynénjét

Hiába könyörögtek neki, hogy legyen óvatosabb. Aztán gyorsan elmenekült.

Haszán Zoltán
külföld

Ilyen csökönyös nyugdíjas rablót még nem látott a világ

Haszán Zoltán
bűnügy

Barátját akarta megvédeni egy karácsonyi verekedésben, de megcsúszott a kocsival, és éppen a havert ütötte el a bujáki fiú

Szenteste történt a különleges baleset, vádat emeltek a kétbalkezes sofőr ellen.

Haszán Zoltán
bűnügy

György Péter végre elárulta, hogy mennyi pénzt kapott és kitől a Liget Projekt vezetőjének adott tanácsaiért

Haszán Zoltán
Budapest

Gyárfás konkrétumokat kért, most mondtak neki

A rövidpályás világbajnok Bernek Péter menedzserei elmesélték, mennyire lehetetlen egyeztetni az úszószövetséggel, ami a versenyzők támogatását is kegyként osztogatná.

Haszán Zoltán
sport

Saját önkormányzatától bérel nagyon jutányos áron a Várban lakást az I. kerület polgármestere

Pedig Nagy Gábor Tamásnak van saját lakása.

Haszán Zoltán
Budapest

Mélyrepülésben Orbán kedvenc újságja

A miniszterelnök még kitart, de egyre kevesebben kezdik a napot a feleség által kivasalt Nemzeti Sporttal. A Népszabadság példányszámcsökkenése viszont éppen a megszüntetése előtt állt meg.

Haszán Zoltán
Média

16 évesen már vihetik is a magyar foci egyik legnagyobb tehetségét

Szoboszlai Dominik a 17 évesek, majd a 19 évesek között is góllal segítette az Európa-bajnokságra kijutó válogatottat. Apja az edzője, egészen speciális módszerekkel készül. A Salzburg szerződtetni akarja.

Haszán Zoltán
futball

A Real Madrid is megemlékezett a tíz éve elhunyt Puskás Ferencről

Haszán Zoltán
futball

Tovább borul a bili az úszószövetségben: Gyárfásék nem utalták át az olimpia felkészülésre szánt támogatást, mert a versenyző nem írta alá a diktátumukat

Bernek Péter a mai napig vár arra a pénzre, ami a riói olimpiára való zavartalan felkészülését segítette volna.

Haszán Zoltán
sport

Több mint egymilliárd dollárt találtak az Oroszországba menekült két ukrán politikus számláin

Janukovics és Azarov az állami bankban tartott ennyi pénzt.

Haszán Zoltán
külföld

Ajjaj, Trumpnak lesz ma egy nagyon kellemetlen telefonbeszélgetése

Haszán Zoltán
külföld

Az amerikai Big Brother játékosainak az országban utoljára elárulták, hogy Trump lett az elnök

Inkább bent maradnának a következő négy évben a házban.

Haszán Zoltán
Média

Három emeletnyit zuhant a munkás egy XIII. kerületi építkezésen

Haszán Zoltán
baleset

Vona: Büszke heteroszexuális vagyok

Sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nem járt homoszexuális orgiákra, ahogyan azt a kormánypárti sajtó állítja.

Haszán Zoltán
POLITIKA