Lehet még más típusú védettség is a szervezetben, csak azt nagyon nehéz kimutatni. Olvasóinktól is kaptunk negatív teszteket. Egy harmadik oltás lehet a megoldás, de erről egyelőre nincs döntés.
Továbbra is csúszásban vannak az oroszok a második körös oltásokkal. Extragyors vizsgálatok kellenek majd.
Csökkent a kórházban és a lélegeztetőn lévők száma.
Még nem nálunk. Magyarországon egy kis türelem nagy járványügyi nyereséget hozhat.
Elképzelhető, hogy akár mind az ötből szükség lehet rá. Beszélt arról is, hogy van-e értelme antitest-tesztet végeztetni. Aminek az eredményeit továbbra is várjuk az olvasóinktól.
Február óta nem volt olyan kevés új fertőzött, mint ezen a héten. De a halottak száma még tovább emelkedett.
Azt eddig is lehetett tudni, hogy jön még bőven kínai oltóanyag a korábbi szerződés alapján, az lenne a lényeg, hogy mikor.
Orbán szerint nem jön elég oltóanyag az EU-tól, pedig a kieső Janssent nagyrészt pótolja a felpörgetett gyártásából a Pfizer. A szállítások felgyorsítását kellene elérni a kínaiaknál is.
Életének 86. évében járt.
Összegyűjtjük, aztán szakemberekkel kiértékeljük.
Csökkent a kórházban lévők száma, stagnál a lélegeztetőgépen lévőké.
Pedig még az eredetileg bejelentett 140 ezer is kevés lett volna.
Nem azonnal, és valószínű, hogy csak jóval később indítja be az ellenanyag-termelést, mint az mRNS-vakcinák. Még vizsgálják, hogy kell-e belőle harmadik adag.
110 ezer hiányzik, pedig sürgős lenne beadni.
A járvány több mutatója is javult a héten, de a túl korai lazítás ismét felpörgetheti a vírus terjedését. Ezt rövid távon az oltási program sem akadályozhatja meg.