Herczeg Márk

Több mint 400 ember mászta meg az Everestet tavasszal

Nagyon jó volt az idő, így jöhetett össze a rekord.

Herczeg Márk
sport

Az ellenzék a kétharmad összeizzadása után sem állt meg a lejtőn

A választás utáni első 50 nap arra volt jó, hogy miközben kormányellenes tüntetők lepték el az utcákat, szinte az összes ellenzéki pártban kitörjön a káosz.

Herczeg Márk
parlament

Két hónapja Havasi még azt mondta, nincs tervben egy Orbán–Bannon-találkozó, most meg kijött róluk a közös fotó

Repül az idő, változik a világ.

Herczeg Márk
POLITIKA

Elindulok a jövőbe

Herczeg Márk
műsorzárás

Shane Tusup: Katinka elárult, megcsalt az edzőpartnerével, Dudás Dániellel

„Őszintén hiszem, hogy sosem szeretett” – írja nyílt levélben a többszörös olimpiai úszóbajnokról a férje és volt edzője.

Herczeg Márk
sport

Ronaldinho egyszerre két nőt venne feleségül

A visszavonult brazil futballsztár 2013 óta jár Priscilla Coelhóval, 2016-ban pedig Beatriz Souzával is elkezdett randevúzni.

Herczeg Márk
életmód

A Fidesz kétharmados győzelme után az MSZP új budapesti elnöke: Molnár Zsolt

Más nem is indult a posztért.

Herczeg Márk
politika

Weinstein fel fogja adni magát a New York-i rendőrségen

A bukott producert, akinek az ügye elindította a #metoo-mozgalmat, szexuális zaklatás vádjával fogják letartóztatni.

Herczeg Márk
FILM

1 milliárdot csoportosítanak át Orbán új kormányirodájára

Ez még csak a kezdet.

Herczeg Márk
POLITIKA

Amnesty International: A Boko Haramtól kiszabadított nők ezreit erőszakolták meg nigériai katonák

A felnőtt nők és fiatal lányok kénytelenek voltak magukat alávetni az erőszaknak, hogy elkerüljék az éhezést – mondta Osai Ojigho jogvédő szervezet nigériai igazgatója.

Herczeg Márk
Terrorizmus

Sylvester Stallone kérésére Donald Trump megkegyelmezett az első afro-amerikai bokszbajnoknak

Jack Johnsont 1913-ban börtönre ítélték egy rasszista törvény alapján, 1946-ban halt meg.

Herczeg Márk
külföld

A Jobbik fegyelmi eljárást indít Toroczkai ellen

Mert „a Jobbik belső megosztásának és szétszakításának szándékával alapszabályellenesen platform alapítását kezdeményezte”.

Herczeg Márk
POLITIKA

Nyilvánossá teszik az európai futballklubok pénzügyeit

Az éves költségvetés mellett a játékosok fizetései és a menedzsereknek kifizetett jutalékok is nyilvánosak lesznek.

Herczeg Márk
futball

A Fidesz a szomszédokra hivatkozva korlátozná a gyülekezési jogot

Gulyás miniszter szerint az emberek a jövőben is bárhol tüntethetnek, kivéve, ahol az a magánlakás sérthetetlenségét megzavarná.

Herczeg Márk
politika

Több nő is zaklatással vádolja Morgan Freemant

„Bocsánatot kérek azoktól, akiket kényelmetlen helyzetbe hoztam, vagy akikkel tiszteletlenül bántam, ez soha nem állt szándékomban” – reagálta a CNN-nek a 80 éves Oscar-díjas színész.

Herczeg Márk
FILM