Kicsi hír, de jó hír – a mai világban ezt is meg kell böcsülni.
Puccstól tartottak, a főszereplő többször eltűnt, senki sem tudta, mit kellene csinálnia – az egész thaiföldi forgatás egy óriási káosz volt, aminek fényében egész jó lett a 3,8 IMDB-pontos, 1994-es film.
Valerio, a 3 éves hím három rókát, öt alpakát és egy emut mészárolt le, mire észrevették, hogy nincs a helyén.
Az ipari méretű termelés beindítását 2-3 évvel későbbre időzíti a cég, ami 5 éve a világ első olyan hamburgerét mutatta be, amihez a húst laboratóriumban hozták létre.
Az olasz San Benedettóról ellenben mindent elmondtak. Az államtitkár szerint „ezek az intézkedések nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy ne elrettentsünk, hanem egy biztonságot teremtsünk a magyar termékek forgalmazása és fogyasztása iránt”.
Egészségére!
Maria Butina hallgatói vízummal érkezett, a fegyverlobbi tagja, és a vád szerint egy magas rangú Kreml-tisztségviselő irányítja.
Szinte napra pontosan ugyanez történt, amikor 20 éve hazatért a világbajnok válogatott, aminek a csapatkapitánya a mostani szövetségi kapitány, Didier Deschamps volt.
A hatóságok emellett vasárnap terrorizmus gyanújával büntetőeljárást indítottak a letartóztatott Navaz Saríf volt kormányfő pártjának vezetői ellen.
Mind azt írják, hogy Oroszország „a balek” képét alakította ki az USA-ról, miután Trump nem vette védelmébe az amerikai hírszerző szervezetek megállapításait az orosz beavatkozásról.
Őzgidácska, sete-suta, rátévedt az országútra.
Az amerikai színész 239 millió dollárján ámul a Forbes. Bezzeg a magyar tehetséget már megint nem ismeri el a Nyugat!
A váltó megrongálódott, de az utasok nem voltak veszélyben – közölte az RTL Híradóval a vasúttársaság.