268 millió forint már meg is érkezett.
Arról viszont, hogy Soros György ellen uszítanak plakátokon, a kormányfő azt mondta a Bildnek: „Ez egy nyílt vita, ami éppen a sajtószabadság bizonyítéka.”
Juhász Péter szerint az, hogy az MSZP elindít valakit ellenük Csepelen, bizonyítja, hogy a szocialisták listáján a Fidesz jelöltjei vannak. A fideszességgel vádolt MSZP erre a fideszességgel vádolt Népszavában válaszolta, hogy azt indítanak, akit akarnak.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje állítja, könyörögnek neki a fideszesek, hogy nehogy kétharmaduk legyen megint, mert akkor mindennek vége. Azt állítja, átadná a jelöltséget Szél Bernadettnek, ha az LMP beszállna az összefogásba.
A térfigyelő kamerán végignézték az egészet.
Két független képviselő indult a polgármesteri székért, az egyikük a Fidesszel, a másikuk a Momentummal volt jóban. Az utóbbi nyert, de az eredményt megsemmisítették.
Az Echo Tv, a Magyar Idők és a Pesti Srácok arca elismerte, hogy zsidózott, és hogy erről hazudott.
Varga-Bíró Tamás, a Pesti Srácok és a Magyar Idők arca, aki korábban a Kurucinfón zsidózott, véletlenül felhívta a figyelmünket az őrhalmi holokausztáldozatokra. A történetük most talán megnyugtatja őt.
Ezért számlát küldenek neki a takarításért.
Az anyja, aki segített neki, 9-et, mert az első fokon született 6 éves büntetést kevésnek találták.
„A bulinegyed elfogadhatóbb körülmények közti tovább üzemelése az egész ország érdeke” – írja Soproni Tamás.
A lezárt 52-es főúton is átmentek.
A Pesti Srácok beleállt: címlapon magyarázza az Echo Tv arca, miért énekelte, hogy a vonatokon egy Kohn sem ült, meg hogy „ajjajjaj-jajjajjaj, Zyklon-B, Zyklon-B”.
Mondom a BBC videója a tengeri habban játszó kutyáról.