Herczeg Márk

Vascsővel összeverte, levetette vele a cipőjét és a kabátját, majd otthagyta a hidegben meghalni

Az eset még januárban történt, a rendőrség a debreceni R. László elleni nyomozást most zárta le.

Herczeg Márk
bűnügy

Buszvezetők: Életveszélyes a Fidesz túlóraemelő terve

A Közúti Közlekedési Szakszervezet szerint a munkaerőhiányt inkább béremeléssel kell megoldani.

Herczeg Márk
POLITIKA

Sebestyén Balázs: „Fegyverben, erőszakban hívő, kisebbségi komplexusos, péniszhosszabbító emberek mennek vadászni”

A Bükkben kilőtt, fokozottan védett európai szürke farkasról beszéltek a Rádió 1 reggeli műsorában, ekkor szállt bele a műsorvezető a vadászokba.

Herczeg Márk
KULTÚRA

A román rendőrség azonosítani akarja a gyergyószentmiklósi nyári táborban nagymagyarországos pólókat viselőket

Az Erdélyi Magyar Ifjak alelnökét beidézték, és felszólították, hogy fényképek alapján azonosítsa azokat, akik Nagy-Magyarország térképét ábrázoló pólót viseltek és Árpád-sávos zászlót lobogtattak – közölte az EMI elnöke.

Herczeg Márk
politika

Vádat emeltek a két békéscsabai nő ellen, akik 22 macskát és 2 kutyát tartottak borzasztó körülmények között

Két lakásokban találták meg az állatokat nagyon rossz állapotban: lesoványodtak és kiszáradtak, a macskák fülatkától szenvedtek, a kutyák agresszívvá váltak.

Herczeg Márk
bűnügy

Egy Audi elütött egy szarvast, ami erre nekirepült a szemből jövő Suzukinak

Az állat Tatabánya és Tarján között ugrott az Audi elé.

Herczeg Márk
baleset

Mielőtt a szentinelézek megölték, az amerikai hittérítő azt írta a szüleinek, ne haragudjanak a törzsre vagy Istenre, ha nem éli túl

John Allen Chau Jézus igéjét akarta hirdetni az Indiához tartozó tiltott szigeten, amelynek lakói halálra nyilazták.

Herczeg Márk
külföld

Tátott szájjal nézed, ahogy ez a csodagyerek énekel, és a saját testével zenél

Konkrétan a hónaljával fingik, de hogy! Megszakad a szív.

Herczeg Márk
csodagyerek

Sztálin-szobrot állítanak Oroszország harmadik legnagyobb városában

Méltó módon szeretnének emlékezni a tömeggyilkosra.

Herczeg Márk
GYÁSZ

120 ezer eurót játszott el a neten egy német katolikus pap

A ballenstedti egyházközség 64 éves lelkipásztora önként feladta magát a rendőrségen.

Herczeg Márk
szerencsejáték

Megerőszakoltak egy nőt Budapest belvárosában

Egy férfi két nőt is megtámadott a Vas utcánál, az egyiküknek sikerült elmenekülnie.

Herczeg Márk
bűnügy

A DK azt állítja, a könyvelésük megsemmisült a tűzben

Szerencsére minden adat, ami az ÁSZ-nak kellett, ott van ÁSZ-nál.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Helsinki Bizottság megpróbálta rekonstruálni, miket kérdezhettek Gruevszkitől

Nem tudhatjuk, mi történt, de A menekültügyi meghallgatások nagyon hasonlítanak egymáshoz, és vannak olyan kérdések, amiket mindenképpen fel kell tenni az ügyintézőnek.

Herczeg Márk
politika

Tarlós kérte az aluljárók éjszakai lezárását

„Amikor mínusz van, az speciális helyzet” – mondta a főpolgármester az Indexnek.

Herczeg Márk
politika

A hullámok lerombolták egy szálloda 2. emeleti erkélyét Tenerifén

Senki sem sérült meg.

Herczeg Márk
külföld