Kétségbe vonják, hogy a miniszter jogosan vett fel éveken át havi 800 ezer forintos fizetést az MTA egyik kutatóintézetétől.
Nem tudni, mi történt, hiszen a szakértelem megvan, és a piaci körülmények is optimálisak lennének.
A miniszterelnök Izraelben azt mondta, arra törekszik, hogy a választás után olyan új vezetők legyenek az EU-ban, akik nem finanszíroznak olyan NGO-kat, amik beleavatkoznak a politikai ügyekbe, és Izrael-ellenes álláspontot képviselnek.
Magyarország március 24-én fogadja a vb-ezüstérmeseket.
Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán és Putnokon veszélyesnek, Budapesten és hét másik városban egészségtelennek minősítették a levegőt. Aki teheti, ne biciklizzen.
A nyírségi zsaroló pár ezzel több mint 1,1 millió forintot csalt ki az áldozattól.
Haverok. Cimbik. Spanok.
A 46 éves vádlott megkereste a cég egyik tulajdonosát, és azt állította, hogy ő a NAV elnökének a „jobbkeze”.
A lap szerint az alelnök hetente lejár egyeztetni, mert a helyi Fidesz a korábbi ígéretei ellenére képtelen volt előállni egy esélyes polgármesterjelölttel.
Nem hagyták ki az alkalmat arra, hogy megemlékezzenek 1997 egyik nagy slágeréről.
„A hazai sportlétesítmények és a nemzeti kultúra összekapcsolása, ezáltal a magyar történelmi és irodalmi örökséget bemutató nagyprodukciók létrehozása érdekében”.
Bede Zsolt és csapata megjelent az Auróránál kötekedni, de nem engedték be őket.
Hallgassuk meg újra a 2000-es évek honi internetén terjedő, otthon összedobott dalokat a Kurvaszádattól a Kossuth-díjas parasztig, a Terézanyától a Len az utszánig, a Nyíregyi főiskolától a Mérésig!
Az MSZP kongresszusán még beszélt az Európai Bizottság alelnökével, de azt mondta, az EP-kampányban már nem fog szerepelni.