Teljesen véletlenül találták, a gazból nőtt ki, korábban arrafelé uborkát ültettek.
„Kár sunnyogni, elhallgatni, félremagyarázni, meghamisítani a magyar történelmet” – írja a Pesti Srácok lapigazgatója, Dózsa László pártfogója, az 56-os forradalmat a keményvonalas kommunisták által kitervelt és kiprovokált eseménynek tartó rendező.
Tolvaj republikánus vadlovak reprodukciós rátája a 444 minden eddiginél nagyobb, identitáserősítő reggeli hírlevelében.
Nincs elég szakképzett munkaerő. A spliti kórházban a sürgős műtétek kivételével minden más vizsgálatot és beavatkozást elhalasztanak.
Mager Andrea nem ad érdemi magyarázatot arra, miért kerülhet ingyen magánkézbe állami vagyon.
Az 52 éves targoncás azért szidta Rashfordot, Sanchót és Sakát, mert hibáztak az olaszokkal szemben elbukott 11-es párbajban.
Tíz darabot viszont egy rendőr talált meg, és meg is próbálta eladni, ami miatt 16 hónap börtönt kapott.
A kimentett bevándorlókat Calais, illetve Dunkerque kikötőibe vitték.
Megint megdőlt a romániai kórházak intenzív terápiás osztályain kezelt betegek számának rekordja, egyetlen szabad ágy sincsen az országban.
Forró Krisztiánt – aki még sosem járt Ukrajnában – 2023 októberéig tiltólistára tette az ukrán hatóság, de azt nem árulták el, hogy miért.
Markus Söder bajor miniszterelnök szerint a koronavírus „teljes erővel visszatért”, ezért „nehéz tél” vár a tartományra, ha nem nő jelentősen az egyelőre 64,6 százalékos átoltottság.
Karácsony népszerűségének nem ártott az ellenzéki előválasztás, a Kutyapárt pedig bejutna a Parlamentbe, ha csak a fővároson múlna.
Lydia Ellery a félreértések miatt rengeteg gyűlölködő üzenetet kap, és fizetős megbízásoktól is elesett.
A bandavezérek a kormány egy maori tagjával, Willie Jacksonnal folytatott tárgyalás után készítettek felhívást a saját közösségüknek, a videókat pedig a miniszter fia vágta össze.
Jair Lapid izraeli külügyminiszter is sürgős megbeszélést rendelt el a minisztériumban, hogy megtalálják az aukció leállításának módját.