Ráadásul a veszteséges céget Matolcsy György unokatestvérének a bankja hitelezte meg, ahogy az a másik Matolcsy fiú esetében történt.
A rendőrség a februári lopás után egy áprilisi betörés után is a lakossághoz fordul.
Az RPG-1 rendszer 800 méterig talál pontosan célba, a hordozó élettartama 1000 kilövés.
Biztonsági kamera vette fel, ahogy a három tolvaj saját testtel töri át a terézvárosi bolt kapuját. Még februárban loptak iPhone-okat, a rendőrség keresi őket.
Felszólították az OBH elnökét, hogy haladéktalanul tegyen eleget a törvényi kötelezettségeinek.
Mivel nem ültették át a nemzeti jogrendbe az Euratom nevű tanácsi irányelvet. Magyarország is köztük van.
Két vegyszergyártó óriásvállalat, a Snygenta és a Bayer 2013-ban indított pert az Európai Bizottság ellen.
Kb. 2600 rendőr tartott házkutatást Brazília 25 szövetségi államában.
Egy új kutatás szerint 200 ezer fényévnyi átmérőjű.
2009 óta egyre kevesebben nevezik el így a fiukat.
Az 59 éves Stephen Bealt gyanúsítják a robbantással.
Szegedre pedig elefántokat vittek.
19 km-nyi illiberalizmus Novorosszijában.
Az Amnesty International szerint ez a nemzetközi normák megsértése, néha úgy, hogy már „háborús bűncselekménynek minősülő szándékos gyilkosságnak tűnik”.