Csak azzal, hogy augusztusban a sajátmárkás energiaitalainak a papírtálcáiról eltűnik a műanyag, évi közel 5 tonnával kevesebb fóliát kell majd csomagolásra felhasználni.
Az énekest, költőt és rendezőt 1973. szeptember 16-án végezték ki. A gitáros kezeit puskatussal szétverték, és agyba-főbe ütlegelték, majd a 44 golyóval átlyuggatott holttestére egy temető közelében találtak rá. Pinochet bukása után Jaráról nevezték el a hírhedt stadiont.
Az áprilisban kirobbant erőszak okai még nem ismertek, de már több mint 1,2 millióan váltak földönfutóvá miatta.
Vitték is a rendőrségre, majd a bíróságra.
Egy 29 éves férfi ölhette meg az idős nőt, akit hétfőn holtan találtak az otthonában.
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az erős törvényi felhatalmazás azért kell, mert folyamatos az Európát sújtó tömeges bevándorlás, és a „Soros-hálózat” meg a brüsszeli bevándorláspárti politika továbbra is migránsokkal próbálja elárasztani a kontinenst.
Fidesz.
Kitikkadunk.
Sajnálom, de a brit népegészségügyi szerv szerint ennél több kell az egészséghez.
A hálózatba szerb, szlovák és lett cégeket is beépítettek, de a szereplők között volt Matolcsy egyik unokatestvérének cége is.
A hegedűs koncertjeibe olyan „közhasznú egyesületek” tolják a pénzt, amikben a művészeti vezetője és a menedzsere is ott ül. Már kapott is egy 30 milliós támogatást, miután a kampány alatt jótékonysági koncerteken zenélt fideszes jelöltek oldalán.
Schmidt Máriáékat bíróság kötelezte arra, hogy Dózsa László neve helyett Pruckét tüntessék fel rajta. Őszig kapták meg a falat Zuglótól, de inkább most lefestették az egészet fehérre, így a pesti srác neve nem kerülhetett ki rá.
Hónapokra bent rekedhetnek, és ez még a jobbik eset, mert lehet, hogy egyáltalán nincs idejük.
Magyarországon az emberek 80 százaléka érzi úgy, kevesebb pénze van, mint ami az átlagos megélhetéshez szükséges, pedig csak a háztartások kb. 55 százalékának van az országos átlag alatt a jövedelme.