A választási bizottság ezért elmarasztalta Obbás Gyulát. „Persze az új időpontot ő maga jelölte ki” – írja Magyar György.
Egy távcsöves puskát, hangtompítót, több kézifegyvert vagy annak utánzatát meg lőszereket találtak két szentegáti ingatlanban.
Szabó Tímea társelnök szerint a kormány egyik írásbeli kérdésüket sem tudta érdemben megválaszolni, valami nagyon nincsen rendben ezzel a programmal.
Az Együtt elnöke elmondta, egy hónapja még ő volt a legesélyesebb jelölt a budapesti 1. választókerületben, de a fideszes rágalomhadjáratnak hála visszaesett a másik két jelölt szintjére.
Kövekkel teli vödröket helyeznek ki az osztálytermekben. Tényleg.
Még egy hét van jelentkezni.
Arnaud Beltrame a túszejtő semlegesítésére indított rohamban sebesült meg egy rohamrendőrrel együtt.
A 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban volt aktív az IRA nevű internetes csoport 13 embere, akik 84 profilt működtettek.
Nincs az a valóság, ami túl kemény ahhoz, hogy a fideszes média Orbán-szobrot tudjon faragni belőle.
Szakértők DNS-mintákat vesznek tőlük, hogy tisztázhassák, miért úsztak ki a partra.
Le lettek vonva a Kazahsztán elleni vereség tanulságai.
Theresa May miniszterelnök korábban azt mondta, a sötétkék útlevélhez való visszatérés „a függetlenség kifejezése” lesz.
Tina Häggmark, az észak-svédországi Västerbotten rendőrségének sajtósa közölte, jelenleg lopás gyanújával vizsgálódnak.
Ezzel kórházba juttatta a 60 éves vizsgabiztost.