Herczeg Márk

Orbán NINCS OTT – ismétlem: NINCS OTT – a magyar válogatott meccsén!

Milánóba ment, hogy Csiszár Jenővel megnézze Kurtág György első operájának ősbemutatóját, és arról beszélt: „Ez egy olyan este, ami okot ad nekünk, magyaroknak a büszkeségre.”

Herczeg Márk
futball

Frontálisan ütközött két busz Bajorországban

Legalább harmincan megsérültek.

Herczeg Márk
baleset

Felhagy a tanítással a férfi, aki egy keszthelyi gimnáziumban biológia-szakkörön élő csibéket boncoltatott

„Körülbelül annyit szenvedett, mint egy falusi csirkevágás során a csirke, amit táplálkozás céljából megeszünk” – mondta.

Herczeg Márk
oktatás

Megvolt a Pentagon történetének első könyvvizsgálata, meg is bukott rajta a védelmi minisztérium

„Megbuktunk a könyvvizsgálaton, de hát sosem gondoltuk, hogy átmegyünk rajta” – mondta a helyettes védelmi miniszter.

Herczeg Márk
külföld

Korrupcióért 11 és 9 év börtönre ítéltek két volt minisztert Szlovákiában

Marián Janusek és Igor Stefanov egymás után vezette az építésügyi és vidékfejlesztési minisztériumot, ahol úgy hirdettek meg egy kb. 100 millió eurós közbeszerzést, hogy a felhívást csak az épület egyik zárt folyosóján, egy jelöletlen faliújságra tűzték ki.

Herczeg Márk
bűnügy

Az Olsen banda utolsó tagja is meghalt

Morten Grunwald dán színész októberben egy interjúban fedte fel, hogy tüdőrákja van, és nem tudja, meddig fog élni. A felajánlott sugárkezelést elutasította, mint mondta, „hosszú és jó életem volt”.

Herczeg Márk
GYÁSZ

A Facebook közölte, megszakította a kapcsolatát a tanácsadó céggel, ami sorosozással próbálta lejáratni a közösségi oldal kritikusait

Soros György nevét mondjuk nem említették.

Herczeg Márk
INTERNET

Családi házba csapódott egy ásványvizet szállító kamion Albertirsán

Az épületben lakó két idős ember éppen vacsorázott.

Herczeg Márk
baleset

Nem engedték be az ENSZ szakértőit a tranzitzónákba

A szakértők azt vizsgálták volna, érvényesülnek-e a fogvatartott menedékkérők jogai. A hivatalos látogatásukat felfüggesztették.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Konzum magába tömte a Balatontourist-csoportot is

A 977,29 millió forintos apport ellenértékét a Mészáros-féle tőzsdei cég 3 111 396 új részvény zártkörű forgalomba hozatalával egyenlíti ki.

Herczeg Márk
gazdaság

A Momentum szóvivője belefutott Magomedbe, aki szerinte tudna tippet adni Gruevszkinek arról, hogyan kell évekig illegálisan Magyarországon bujkálni

Micsoda nap!

Herczeg Márk
politika

Gruevszki a tiranai magyar nagykövetség egyik autójával hagyta el Albániát

Erről a magyar kormány következetesen hallgatott.

Herczeg Márk
külföld

A kisgyerekek a felnőttekhez hasonló módon tudnak dönteni társas helyzetekben

Figyelembe veszik a kontextust, a múlt eseményeit, és más személyek tudását is a társas helyzetekre vonatkozó döntéshozáskor – erre jutott az ELTE és a CEU tudósainak közös kutatása.

Herczeg Márk
TUDOMÁNY

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat kihallgatta az október 23-án Orbán előtt beszédet mondó Orosz Ildikót

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorát egy ukrán parlamenti képviselő jelentette fel a beszédért.

Herczeg Márk
külföld

3,3 millió forintért kelt el egy dedikált fotó, amin Hitler egy vele egy napon született, részben zsidó kislánnyal barátkozik

1933-ban propagandacélból készült a fotó, amit Hitler a 7 éves kislánynak ajánlott. Később derült ki, hogy a nürnbergi törvények értelmében „negyed zsidónak” számít.

Herczeg Márk
Történelem