A 49 éves uralkodó – akinek a szerepe formális, ráadásul a világon egyedülállóan 5 évente választással kerül trónra – állítólag feleségül vett egy volt orosz szépségkirálynőt.
A Földközi-tengerből kimentett 49 ember több napja két civil mentőhajón vesztegel Málta partjainál, kikötési engedélyt eddig nem kaptak.
Eredetileg félmilliárddal olcsóbb lett volna.
Megújul a hódmezővásárhelyi Rádió7, amit ősszel vett meg Rákay Philip Lázár János embereivel együtt.
A Fidesz frakcióvezetője úgy látja, arról szóltak az MTVA-ban történtek, hogy: Soros, bevándorlás.
Sőt, az az eljárásban döntést hozó ügyészek, rendőrök neveit is kikérik, és ha nem kapják meg, perelnek.
Vita volt egy lovardában, emberölési kísérlet lett belőle.
Szegény kígyó viszont nem ehette meg őket, mert az óriásvarangy mérgező.
Az elnök több 100 fős erősítést küldött az északkelet-brazíliai Fortalezába, miután az utóbbi napokban több tucatnyi gyújtogatás történt. Ceará államban bankokat, közintézményeket és járműveket gyújtottak fel.
Ilyen a megvalósult szocializmus 60 évvel a forradalom után.
A 43 éves T. Jánost hamar el is fogták.
Azt mondta, a társkereső oldalon megismert nővel akarja leélni az életét Floridában. Nem akarta.
A volt LMP-s parlamenti képviselő szerint Varju és Hadházy viselkedése kínosabb, mint Orbánéké, és a mostani rendszernél is rosszabb lenne, ha az ellenzék hatalomra kerülne.
Az utasok könnyű sérülést szenvedtek.