A népszavazást kezdeményező, több mint ötmilliós tagságú szakszervezeti tömörülés főtitkára a választópolgárok távolmaradását részben a jobboldal népszavazás elleni kampányának tulajdonította, ami szerinte demokratikus válsághelyzettel fenyeget.
Arra kérik az utasokat, hogy az üzenetet hagyják figyelmen kívül.
Los Angeles polgármestere szerint semmi szükség a Nemzeti Gárdára a városban. Bernie Sanders szerint Trump „gyors ütemben vezeti az országot az autoriter rezsim irányába”, és a Kongresszus „jogköreit bitorolja”.
A nemzeti összetartozás napjára szervezett koncerten rosszul mérték fel a helyzetet.
A 48 éves iraki férfi szombaton ütött el öt embert, többek között 38 éves feleségének és ötéves lányuknak is sérülést okozva.
Azt mondják, elérték az ország középső részén fekvő Dnyipropetrovszk régiót, de Ukrajna szerint ez nem igaz.
Viharos széllel érkezett meg a hidegfront.
Luciano Spallettinek a Norvégia ellen elszenvedett 3–0-s vereség után kell távoznia.
A szlovák miniszterelnök azt monda, nem támogathat semmilyen olyan intézkedést, ami leállítaná az orosz üzemanyag importját a szlovák atomerőműveknek.
A napi csúcshőmérséklet a hét végére emelkedik 30 Celsius-fok fölé.
Nem lehet félig elmenni.
Az Anthropic vezérigazgatója öt éven belül óriási társadalmi sokkra számít, miközben egyelőre az a fura helyzet, hogy amikor az AI-fejlesztők aggódnak az általuk fejlesztett technológia veszélyei miatt, az emberek többsége nem hisz nekik, mondván, csak túlreagálják a dolgot.
Ich Bin Normal.
Miközben Milorad Dodik a Budai Várban járt, Németh Ferenc Balkán-szakértő arról tartott előadást, hogy éppen mennyire van jelen az orosz dezinformáció az EU déli szomszédaiban. Spoiler alert: sok helyen nem annyira, mint nálunk.
Bayer Zsolt kedvenc trollja ezúttal is méltó módon képviselte a politikai közösségét.