Herczeg Márk

A szolnoki Hetényi Géza-kórház is kötelezővé teszi a maszkviselést

Az előírás minden egészségügyi dolgozóra, betegre és látogatóra vonatkozik, kivéve a 6 év alattiakat, a mentálisan érintetteket és az intézményben ápolt betegeket.

Herczeg Márk
járvány

Magyar Péter fél év után újra megkérdezi, hogy maradjon-e EP-képviselő

„Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó” – írja a Tisza Párt elnöke.

Herczeg Márk
eu

Hajdú-Bihar megyében újra megjelent a madárinfluenza, 3831 tömőludat öltek le

A komádi gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, és megállapították a 10 km sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet.

Herczeg Márk
ÁLLAT

Már félmillióan látták moziban a Futni mentemet

1989 óta csak öt magyar filmet láttak ennyien, köztük Herendi Gábor másik filmjét, a Valami Amerikát.

Herczeg Márk
FILM

Az oroszok szerint az ukránok dróntámadást kíséreltek meg a Török Áramlat gázvezeték ellen

„Elvárjuk, hogy ennek a szállítási útvonalnak a biztonságát és működőképességét mindenki tartsa tiszteletben” – reagálta Szijjártó Péter.

Herczeg Márk
háború

Politikusok nem mondhatnak beszédet Auschwitz felszabadításának 80. évfordulóján

Az igazgató azt szeretné, ha a hangsúly a náci koncentrációs tábor utolsó túlélőin lenne. Orosz delegációt meg se hívtak.

Herczeg Márk
külföld

Zelenszkij: Fico hibázott, amikor azt hitte, hogy sötét kavarásait Moszkvával a végtelenségig folytathatja

„Jó, hogy Fico szlovák miniszterelnök végre hazatért a vietnámi luxusszállodában töltött nyaralásából” – vágott vissza a szlovák kormányfőnek az ukrán elnök.

Herczeg Márk
energia

A Selling Sunset sztárja szerint sok lakáskiadó lenyúlja a Los Angeles-i tűzvész áldozatait

Jason Oppenheim szerint az egyik ügyfelétől a kaliforniai árdrágítás-ellenes törvények ellenére az eredeti árnál több ezer dollárral többet kértek egy lakás bérléséért.

Herczeg Márk
katasztrófa

Tízezrek maradtak áram nélkül az észtországi hóviharok miatt

A hó és a fagy a közúti és vasúti közlekedésben is fennakadásokat okozott.

Herczeg Márk
külföld

Házkutatást tartottak Delhusa Gjonnál

Az igazolványait keresték.

Herczeg Márk
bűnügy

Tűztornádókat vettek videóra Los Angelesben

🔥+🌪️=😵

Herczeg Márk
katasztrófa

Hasbulla: Egy férfinak hegei kell legyenek

100 perces podcastben mesélt az életéről a dagesztáni üzletember, akit megváratott Elon Musk, meginterjúvolt Tucker Carlson, leszerződtetett Dana White, megpuszilgatott Mike Tyson és megfenyegetett Conor McGregor. „Aki tisztel engem, azt tisztelem” – mondja a kaukázusi sztár.

Herczeg Márk
külföld

Steve Bannon személyes ügyévé tette, hogy Elon Muskot távol tartsa a Fehér Háztól

„Ő egy igazán gonosz ember, egy nagyon rossz ember” – mondta a Tesla-vezérről Donald Trump volt fehér házi tanácsadója, Orbán Viktor harcostársa.

Herczeg Márk
külföld

Több embert megölt egy lavina az olasz Alpokban

A hócsuszamlás a 2850 méter magas Punta Valgrande keleti lejtőjén történt, közel a svájci határhoz.

Herczeg Márk
katasztrófa

Fico: Az ukrajnai gáztranzit leállítása után Oroszország alternatív útvonalakon szállítja le a gázt Szlovákiának, például Magyarországon át

„Az orosz fél megerősítette, hogy azt, amit le kell szállítaniuk, azt a 3,5 milliárd m3 gázt, le is szállítja. Létezik a déli gázszállítási útvonal és léteznek más lehetőségek is” – mondta a szlovák miniszterelnök.

Herczeg Márk
energia