Az orosz ellenzéki politikus magát egy vezető biztonsági tisztnek kiadva verte át az ügynököt, aki még azt is bevallotta, melyik alsónadrág lett novicsokos. A 49 perces beszélgetést felvették, és most közölték is.
A lépés Karácsony Gergely és 37 kerületi meg vidéki polgármester szerint csak a Fidesz hatalmi politikáját szolgálja.
„A legkomolyabb figyelmet az információbiztonságnak kell szentelni, továbbá a harcnak a szélsőséges erők és a korrupció ellen” – mondta az orosz elnök.
A nem mindennapi hős ingyen üdítővel és csokival várta a nyolcadikos technósokat az illegálon, amit 30 perc után lőttek le a hatóságok.
Miniszterelnök úr odatette ezt az ünnepi videót.
A pártok azt ígérik, csak olyan embereket indítanak képviselőjelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben, és nem játszottak össze a Fidesszel.
A hét második felében téliesebbre fordulhat az időjárás.
2017 elején próbálták rátolni a korrupciós ügyeket leleplező Hadházyra a földárverések körüli zavaros ügyeket, hiszen sok esetben éppen kormánypárti szereplők jutottak furcsa módon földhöz.
Pintér Attila dacol Orbán Viktorral.
Az elkövetők után folytatják a nyomozást, egyelőre nem tudni, kik voltak az emberrablók.
Rafael Leão az első támadásból gólt lőtt.
Az új koronavírustörzs miatt Belgium a vasúti közlekedést is felfüggeszti az Egyesült Királysággal.
A Weltnek azt mondta, nevetségesnek tartja a vádakat a magyarországi médiahelyzetről, „objektív vizsgálatok igazolják, hogy a kormánykritikus média piaci részesedése 50 százalék feletti”. Szerinte már nem sok hiányzik hozzá, hogy Brüsszel Moszkva legyen.
Palkovics László miniszteri köszöntője után csempésztek egy kis melegséget az alkalmazottak szívébe.
Sipos Lászlóné Bujda Sára 99 évet élt.