Olvasónk, Kristóf nem hagyta annyiban az ügyet, és meghallgatást kért. Egy órán át győzködte a pénzbüntetést kiszabó rendőrt, de sikerrel járt.
3450 forintért meg is rendelhető a szar a góbéktól. 🤠
A hetente megrendezendő sorsolásokon kisebb, míg a havonta rendezetteken nagyobb díjakat osztanak szét.
Legalább három ember meghalt.
A Wimbledonban negyeddöntőbe jutó teniszező az Andrej Rubljov ellen 6:0-ra megnyert negyedik játszmáról mondta ezt, szerinte ez egészen irreális eredmény, amiről nem is akar beszélni.
Boris Johnson bejelentette, hogy várhatóan nem lesz kötelező a maszkviselés, és a létszámkorlátozások is megszűnnek, ha jövő hétfőn így látják jónak.
A vakcina az új variáns előtt 94,3 százalékban védett a Covid-19-től, de a megjelenése óta ez az arány 64 százalékos.
Rémálom: az osztrák férfi csípést érzett a nemi szerve területén, szinte rögtön azután, hogy ráült a vécére.
Idén 117,7 milliárdos költségvetése van az MTVA-nak, ami rekord.
Ez lesz a 29 éves nyíregyházi teniszező első Grand Slam-negyeddöntője, 40 éve nem jutott ilyen messzire magyar férfi teniszező.
A fideszes parlamenti képviselő szerint vállalni kell a komoly hazai és nemzetközi vitákat olyan kényes témák felmutatásával, mint a Horthy-korszak, a Bethlen-kormány tevékenysége, a kuláküldözés vagy a kommunista rendszer egyházellenessége.
Mi történik: az MNB elnöke a Magyar Nemzetben kritizálhatja az Orbán-kormány politikáját. Azt írja, a magyar gazdaság csak a hitelállomány bővülése miatt nem omlott össze tavaly.
Peking valószínűleg meggyőzi majd Kabult, főleg, ha újra a tálibok kerülnek hatalomra, akikkel jelentések szerint élénk kapcsolatban állnak a kínai tisztségviselők.
Megállapodtak a tulajdonosokkal és a biztosítókkal a kártérítés mértékéről, így a Szuezi-csatornát elzáró teherhajó szerdán folytathatja az útját.
A 81 évesen elhunyt színész-rendező annak idején a hírekből értesült arról, hogy Oscart kapott, a díjat a szovjet nagykövetség kulturális attaséja vehette át helyette.