Borzasztó zavarba ejtő videóban jelent meg rajzolt mása a hurrikán sújtotta Puerto Rico romjai fölött, hogy ott arról beszéljen, mennyire csodálatos dolog a VR-technológia.
Erre mondta ügyesen Rian Johnson rendező, hogy ha nem akarsz belefutni spoilerekbe, inkább meg se nézd.
A karmelita kolostor felújítása az új vizes vébé.
Tony Abbott a szokott formájában magyarázta el, hogy a vulkánistenek kedvében járni akaró primitív emberek módjára viselkednek ma azok, akik aggódnak a klímaváltozás miatt.
258 gigányi információt loptak el Dél-Koreától, köztük rengeteg titkosított katonai dokumentumot.
A londoni rajtaütésben komoly zsákmányt szedtek össze, menekülés közben azonban akadtak problémáik.
A hostel mellett egy hatalmas észak-koreai zászló is lengedez, amiről sokan azt gondolták, hogy csak vicc. A hostel tulaja most pert ígér a német állam ellen.
A jövőben ezeket a dolgokat az elítéltek csak a börtönboltból szerezhetnék be.
A miniszterelnök 227 felavatott rendőrtiszt előtt mondott beszédet a Hősök terén.
Sűrű techno és hűvös vasak: Po:ti a Hangoverben.
Három fizikust tüntettek ki a LIGO detektorainak kifejlesztéséért végzett munkájukért.
Mélységesen emberi történet a Gének, Agy, Viselkedés című szakfolyóirat környékéről. De közben sokat elmond a tudományos publikációk világáról is.
A dél-koreai cégnél nagyon várják, hogy sikeres legyen az Apple új csúcsmodellje. Ilyen világban élünk.
Az MSZP elnöke sajnálja, hogy Botka László visszalépésekor a pártot behálózó fideszesekről beszélt.
Döntéséről hétfő reggel értesítette az MSZP vezetőit. Bejelentette lemondását Ujhelyi István, a párt alelnöke is.