Több tucat szakember ajánl segítséget a háború elől menekülőknek.
Putyin a távozó nyugati cégek eszközeinek államosítására készül, és a repülőket lízingelő cégek szenvedhetik el a legnagyobb veszteségeket.
A nyugati határnál fekvő városban rengeteg ukrán menekült gyűlt össze. A lengyel határtól 16 kilométerre fekvő békefenntartó központra nyolc rakétát lőttek ki az oroszok.
Minimum fél évre kell felajánlani egy szobát ehhez.
A háború miatt tömegesen függesztik fel tevékenységüket nyugati óriásvállalatok Oroszországban. Ennek hatását még sejteni sem lehet, de az biztos, hogy általában könnyebb bejelenteni a kivonulást, mint ténylegesen meg is lépni azt.
Lukasenka nem mondhatott nemet az orosz katonák érkezésére, ugyanakkor fehérorosz katonákat még mindig nem vetettek be Ukrajna ellen.
Sikertelen diplomáciai találkozó, Novák Katalin megválasztása és Gulyás-Hernádi benzintájékoztató a napindító hírlevelünkben.
Nem csak Ukrajnában okozhat humanitárius válságot a háború: több afrikai ország is nagyban támaszkodik az ukrán és az orosz mezőgazdaságra.
Szerencse, hogy ezt sikerült elkerülni.
Sanyi jól van, nem viselte meg az éjszakai kaland. Kiderült az is, hogy nem ez volt az első pingvinszökés az állatkert történetében.
És az üzemanyagár stabilizálása érdekében a szerb állam lemond a teljes jövedéki adó 20 százalékáról.
1,2 millió fontos bírságot kaptak, amiért promóciós ajánlatot küldtek 40 ezer embernek, akik direkt záratták ki magukat korábban az oldalról.
(Nem túl) beugratós feladvány szerda délelőttre.
A brit Channel 4 híradójában jelentkezett be a város alpolgármestere, és rettenetes állapotokról számolt be.
Hajnalban bukkant fel az állat az úttesten, a rendőrök a mentés idejére leállították a forgalmat.