Milliós táborral rendelkező szélsőjobbos felhasználók vesztették el kiemelt státuszukat az X-en, miután karácsonyi online vitába keveredtek Muskkal. A téma: a magasan képzett bevándorlók beengedése az országba.
A korszak ismert színésze, Leo Reuss nem volt hajlandó elfogadni, hogy származása miatt nem léphet többé színpadra, így belefogott élete alakításába. Lebukásából aztán nagy botrány lett, végül az Egyesült Államokban kötött ki, ahol rendre náci szerepeket osztottak rá.
Azaz itt a 444 napindító hírlevele.
És azoknak, akik magukat lepnék meg valamivel. A Nem rossz könyvek podcastban korábban beszéltünk is róluk, most listába összeszedve mutatjuk be a kedvenc megjelenéseinket.
Azaz itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása.
Mivel járhat, ha az ember elkezd utánamenni a családi mitológiák valóságtartalmának? A Nem rossz könyvekben Grecsó Krisztián volt a vendégünk, akivel démonokról, kitörési lehetőségekről és Móricz naplóiról is beszélgettünk.
Azaz itt a 444 napindító hírlevele.
Ajándékozással indítottak, de heves vitákra van kilátás, és a végén egyáltalán nem biztos, hogy megszavazzák majd Budapest költségvetését.
A dél-koreai/német filozófus, Byung-Chul Han tizedik kötete jelent meg magyarul. Az Infokráciában már nemcsak arra figyelmeztet, hogy a digitális technológia uralma hogyan üresíti ki az életünket, hanem arra is, hogy miért jelent ez hatalmas veszélyt a demokráciára.
A dán-portugál kettős egyike, Írország és Örményország lesz a magyar válogatott ellenfele jövő ősszel.
A magyar író Herscht 07769 című regénye jelent meg angolul.
Élőben követjük Gulyás Gergelyék tájékoztatóját.
Azaz itt a 444 napindító hírlevele.
Válság határán a patikák, orosz veszteség a Közel-Keleten és Nagy Márton menetelése: azaz itt a 444 napindító hírlevele.
R’n’B, neo soul, jazz és filmzene ébredés mellé: Horváth Gábor a Hangoverben.