Horváth Bence

Elefántborjú született Budapesten

Az ősei valószínűleg nem pont ilyen életet képzeltek el neki, de hát ez van.

Horváth Bence
ÁLLAT

Idősotthonok udvarán adott koncertet a Budapesti Fesztiválzenekar

Kilenc helyszínen, összesen 350 ember előtt játszottak. Az otthonok lakói mellett a zenészeknek is nagy élményt jelentett, hogy több mint egy év után ismét közönség előtt játszhattak.

Horváth Bence
ZENE

Hat évbe tellett, mire a helyi szupermarket összes parkolóhelyén tudott parkolni egy brit férfi

Gareth Wild kitalált magának egy célt, nekiállt, és hat év alatt megvalósította. Mindannyian példát vehetünk róla.

Horváth Bence
hétköznapi hősök

Szlávik szerint 1-2, de akár még hárommillió ember beoltására is szükség lehet a járványveszély csökkenéséhez

Az intenzív osztályok leterheltsége még mindig nagy, ezért a halálesetek száma csak lassan mérséklődik.

Horváth Bence
járvány

Csütörtöktől újraindulnak az onkológiai szűrővizsgálatok

Kásler Miklós még április közepén döntött a leállításukról.

Horváth Bence
Egészségügy

Az Európai Parlament megszavazta a brexitet követő EU-brit kereskedelmi megállapodást

Ugyanakkor a parlament történelmi hibának nevezte a britek távozását. És így is maradtak még bőven fontos megoldatlan kérdések.

Horváth Bence
külföld

Hétfőtől új szintre lépett az Apple és a Facebook csatája

A két óriáscég vitája befolyásolhatja a digitális hirdetési piac jövőjét. Vagy nem.

Horváth Bence
TECH

Baleset után árokban kötött ki egy Volánbusz Soltvadkertnél

A busz egy autóval ütközött, melynek sofőrje meghalt.

Horváth Bence
baleset

Amerikai hadihajóról adtak le figyelmeztető lövéseket iráni Forradalmi Gárda három hajójának

Áprilisban ez már a második hasonló incidens volt.

Horváth Bence
külföld

Romániában fog teljesen elektromos autókat gyártani a Ford

300 millió dollárból fejlesztik ehhez a krajovai gyárukat.

Horváth Bence
autó

Amerikai kiadója nem adja ki Philip Roth évek óta várt életrajzát, mert a szerzőjét szexuális erőszakkal vádolják

Blake Bailey könyve az idei év egyik legjobban várt megjelenése volt az amerikai piacon, de a New York Times múlt héten megírta, hogy többen is erőszakkal vádolták meg a férfit.

Horváth Bence
külföld

Senki nem akar már CD-t és DVD-t hamisítani

A szerzőijog-sértések száma viszont nem csökkent a NAV szerint.

Horváth Bence
bűnügy

Az orosz rendőrség otthonukban keresett fel újságírókat, akik tudósítottak a legutóbbi Navalnij-féle tüntetésről

Van, akit illegális tüntetésen való részvétellel is megvádoltak már.

Horváth Bence
külföld

„Soha ne lehessen idegeneké” – ezzel magyarázta egy fideszes képviselő, hogy miért kellett NER-es alapítványokba átjátszani az ország közvagyonát

Hubay György a parlamentből bejelentkezve tömören összefoglalta a gigantikus privatizáció lényegét.

Horváth Bence
bűnügy

Annyira sok áldozata van a járványnak Delhiben, hogy máglyákat kellett építeni a városban

Az indiai város krematóriumai nem bírják a terhelést.

Horváth Bence
járvány