Horváth Bence

Gulyás szerint a Fidesz néppárti tagsága már csak technikai kérdés

A magyar miniszter reagált Söder bajor miniszterelnök felszólítására, hogy itt az ideje a Fidesznek távoznia a Néppártból.

Horváth Bence
POLITIKA

Kiderült a telefonszám, aminek bejelentése 24 órára fagyasztotta le a teljes magyar államot

A 1818-as számon kérhető az oltással kapcsolatos adatok pontosítása.

Horváth Bence
járvány

Önkéntes orvosnak áll Újbuda DK-s polgármestere

László Imre korábban kórházigazgató volt, a jövő héttől kerületi rendelőintézetben fog segíteni.

Horváth Bence
POLITIKA

A Pozsonyi csata készítőinek új történelmi animációs filmjében a Hungaroring és az Aquarena is felbukkanhat majd

Mert a mogyoródi önkormányzat ezzel a feltétellel támogatta a projektet, amire Kásler Miklós is odaítélt már tízmillió forintot.

Horváth Bence
ÉLET

Ismét rendőrök oszlatják a puccs ellen tüntetőket Mianmarban

Országszerte folytatódtak a tüntetések. A polgári engedetlenségi mozgalom közben megbénította a bankszektort, az államigazgatást és az egészségügyet.

Horváth Bence
külföld

Ugyan elmarad a tömeges hétvégi oltás, de aki odamegy az oltópontra, azt lehet, hogy beoltják

Az RTL Klub úgy tudja, hogy a kórházaknak ügyeletet kell fenntartaniuk, ha esetleg olyan ember jelenne meg az oltóponton, aki nem értesült arról, hogy elmaradt az oltás.

Horváth Bence
járvány

Eltűnt a kormány oldaláról a poszt, amiben rendkívüli iskolai szünetről írtak

Miközben az államtitkár tantermen kívüli, digitális munkarendről beszélt pár órával korábban.

Horváth Bence
járvány

Az összes ellenzéki párt követeli, hogy a kormány adja át az oltási program szervezését a járványügyi szakembereknek, az orvosi kamarának és az önkormányzatoknak

Szerintük Orbán kormánya megbukott, kiderült, hogy képtelenek megszervezni egy oltási programot, ezért egy szakértőkből álló Nemzeti Oltási Bizottság felállítását sürgetik.

Horváth Bence
POLITIKA

Kisvárdán megmondták a külföldi focisták feleségeinek, hogy ha szeretnének ilyen jó körülmények között Magyarországon maradni, akkor szedjék össze magukat otthon

Például fontos, hogy ne a futballista keljen fel éjjel a gyerekhez. De voltak olyan diszkrét kérések is, amire a focistafeleségek szájukat elhúzva reagáltak.

Horváth Bence
magyar foci

70 évesen fiókája lett a világ legidősebb ismert madarának

Wisdom, az albatrosz meglehetősen idősen vált ismét anyává.

Horváth Bence
élet és halál

Az iraki síiták legbefolyásosabb vezetőjével találkozott Ferenc pápa

A pápa négynapos, történelmi jelentőségű látogatásra érkezett az országba.

Horváth Bence
külföld

A CSU elnöke szerint távoznia kell a Fidesznek a Néppártból

A bajorok sokáig Orbán legfontosabb európai szövetségesei között voltak, de ennek vége lehet: Markus Söder szerint a Fidesz eltávolodott a kereszténydemokrata értékektől.

Horváth Bence
POLITIKA

Ne legyen többé a kurva a nő szinonimája, kérik a legnagyobb olasz szótár szerkesztőit

A levelet politikusok és az olasz jegybank alelnöke is aláírta. A Treccani szótár szerkesztői korábban megvédték a szinonima szerepeltetését.

Horváth Bence
külföld

Kásler Miklós: A helyzet kritikussá vált

A miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjút, de a koronavírus-járványról nem sokat faggatták, inkább a magyar egészségügy jövője volt a téma.

Horváth Bence
POLITIKA

Lemondott a paraguayi egészségügyi miniszter, mert a túl sok fertőzött miatt összeomlás szélére került az ellátórendszer

Tüntetők az elnök lemondását is követelték, a rendőrség könnygázzal oszlatta fel a tömeget.

Horváth Bence
külföld