Horváth Bence

Eljárás indult a 82 éves orosz író ellen, aki egy tinédzsernek fejtette ki véleményét a háborúról

A 16 év körüli fiatalt nem győzték meg a háborúellenes érvek, inkább feljelentette az idős férfit.

Horváth Bence
külföld

A magyar-lengyel blokkolás miatt nem született közös határozat a migrációról az EU-csúcson

De a résztvevők között akadnak, akik szerint ez önmagában nem sokat jelent. Daniel Freund EP-képviselő közben hét pontban foglalta össze Orbánék EU-politikáját.

Horváth Bence
POLITIKA

Szabadnapos mentőorvos, doktornő és egy ötödéves orvostanhallgató mentett életet a Széll Kálmán téren

Az összeeső férfinak a légzése is leállt, de szerencséjére több szakember is épp ugyanabban a villamosmegállóban várakozott.

Horváth Bence
Egészségügy

Beleegyezésük nélkül vezényelhetik majd a NAV állományának tagjait az országban a kormány törvénymódosítása után

Pedig a pénzügyőröknél már így is magas a fluktuáció, a szakszervezeti vezető szerint a változás után még nehezebb lesz új kollégákat toborozni.

Horváth Bence
POLITIKA

Csepel exfideszes polgármestere szerint Németh Szilárd döntése miatt kell távoznia két kerületi iskolaigazgatónak

Borbély Lénárd és Németh Szilárd évek óta feszült viszonyát új történet feszíti tovább.

Horváth Bence
POLITIKA

Tíz nap után lemondott a finn gazdasági miniszter, mert korábban hitleres utalásokat tett egy kampányrendezvényen

A Finnek nevű szélsőjobboldali pártból érkező Vilhelm Junnila előbb "ízléstelen viccként" jellemezte az elhangzottakat, de ez se volt elég, hogy posztján maradhasson.

Horváth Bence
külföld

Armageddon tábornok nehéz napjai

A wagneres hőzöngés utóélete, keleti lázadás Brüsszelben és forrongás Párizsban: itt a 444 napindító hírlevele.

Horváth Bence
reggel 4

Ismét több Antal van a magyar kormányban, mint nő

Orbán "megfejtései", az új Stifler mamája és oligarchakeringő: itt a 444 napindító hírlevele.

Horváth Bence
reggel 4

Timothy Snyder: Ez volt az előzetese, hogyan fog véget érni a háború Ukrajnában

Putyin engedte, hogy egy kihívója felépíthesse magát, és a történtek hatására az orosz elit most fegyverkezési versenybe foghat. Három szakértői elemzés a szombati eseményekről.

Horváth Bence
külföld

Egy őrült nap fotói

Puccskísérlet, zsoldosok által elfoglalt orosz város, majd az egész lefújva: képgaléria Oroszország hihetetlen napjáról.

Horváth Bence
Külföld

Prigozsin azt állítja, tényleg visszafordítja a konvojt

Pár perccel azután, hogy Lukasenka bejelentette ezt, a Wagner vezére megerősítette, hogy tényleg megfordul a konvoj.

Horváth Bence
külföld

Lukasenka azt állítja, rávette Prigozsint, hogy a Wagner harcosai ne haladjanak tovább Moszkva felé

A fehérorosz diktátor Putyin felhatalmazásával tárgyalt a Wagner vezetőjével, és azt állítja, sikerült egyezségre jutniuk.

Horváth Bence
külföld

„Csak egy őrült tenne ilyet” – A Kremlben az utolsó pillanatig nem hitte el senki, hogy Prigozsin képes lehet fegyveres felkelés megindítására

A Meduzának moszkvai bennfentesek mesélték el, hogy a Kremlben még szombat reggel is azt gondolták, hogy lehet békésen rendezni a helyzetet.

Horváth Bence
külföld

Pattogatott kukoricával követi az orosz eseményeket az ukrán hadsereg Magyar hívójelű drónirányítója

A kárpátaljai Robert Brovdi a Magyar madarak nevű drónegység parancsnoka.

Horváth Bence
külföld

Prigozsin azt állítja, lefújta a puccsot

Puccskísérlet-szerű folyamatok Oroszországban, folyamatosan frissülő közvetítésünk a 444-en.